Sport

Gajdos Zsolt szerint a csapat erejét mutatja, hogy 2-0-ról sikerült pontot menteni

Gajdos Zsolt szerint a csapat erejét mutatja, hogy 2-0-ról sikerült pontot menteni

2021. április 8., csütörtök
Gajdos Zsolt szerint a csapat erejét mutatja, hogy 2-0-ról sikerült pontot menteni

A támadó elmondta, becserélését megelőzően Dragan Vukmir azt kérte tőle, hogy próbáljon meg a kapu elé érkezni és góllal, gólpasszokkal járuljon hozzá a csapat teljesítményéhez. Hangsúlyozta, a csapat erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányból sikerült pontot szerezni.

Gajdos kitért arra is, hogy az első büntetőjénél arra gondolt, nagyon fontos, hogy berúgja, hiszen utána lehet még idő az egyenlítésre, vagy akár a fordításra. Elmondása szerint a második tizenegyese előtt is hasonló gondolatok cikáztak a fejében.

–Kicsit rosszabbul rúgtam, mint az elsőt, de szerencsére az élet úgy hozta, hogy a labda odapattant elém és berúgtam. Örülök neki, hogy szereztünk idegenben egy pontot, boldogok vagyunk – összegezte a 28 esztendős támadó.

https://szegedma.hu/2021/04/ketto-nullas-hatranybol-mentett-pontot-a-szeged-csanad-ga

Gajdos kiemelte, minden pontszerzés nagy lökést adhat a csapatnak, főleg idegenben. Elmondta, mindig a következő mérkőzésre készülnek és szeretnének minél több pontot szerezni.

–Minden meccsen győzelmi eséllyel lépünk pályára, igaz, nincsenek könnyű mérkőzések az NB II-ben, főleg így a szezon vége felé, de mindig a következő összecsapásra koncentrálunk és azt próbáljuk megnyerni – zárta gondolatait a csatár.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia vasárnap a Kaposvári Rákóczit fogadja a Szent Gellért Fórumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.