Egészség

A papokat is vegyék előre az oltási tervben - kérik az egyházak

A papokat is vegyék előre az oltási tervben - kérik az egyházak

2021. április 3., szombat
A papokat is vegyék előre az oltási tervben - kérik az egyházak

Jézus erősebb a templom falainál, és ahogy a bezárkózott tanítványokat, úgy a karanténban lévő mai embert is meg tudja szólítani - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek.

Fabiny Tamás kifejtette: az idei húsvétkor üresek a templomok, de Jézust nem lehet bezárni a templomba, ahogy magáról mondta Máté evangéliumában, ő a "templomnál is nagyobb". "Bármennyire szeretjük tehát a templomot mint szakrális teret, mint az istentiszteletek és a közösség találkozásának helyét, nem kell kétségbeesnünk", hogy idén húsvétkor nem lehet a templomban, közösségben ünnepelni. Mert húsvétkor nemcsak a templom, hanem Jézus sírja is üres, és a feltámadt Krisztus képes személyesen, a bezárt ajtókon keresztül is megtalálni és megszólítani tanítványait.

Veszélyes munka papnak lenni

Kitért arra: a templomok zárva vannak ugyan, de a lelkészek folyamatosan végzik szolgálatukat.

"Szeretném, ha megértené a társadalom, hogy a lelkészeink heroikus munkát végeznek, és ahogy az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, katonáknak és pékeknek, úgy nekik is kijár dicséret."

Ugyanúgy az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek. Éppen ezért a katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben

- mondta, hozzátéve, hogy természetesen nemcsak a három nagy keresztény felekezet, hanem valamennyi egyház lelkészeinek oltását kérik.

"Veszélyeztett hivatás a lelkészeké", és "egy éven keresztül semmilyen privilégiumot nem kért az egyház a papjainak, most azonban úgy gondoltuk", hogy amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is, hogy végezhessék a szolgálatot, amelyre olyan nagy szüksége van a társadalomnak

-hangsúlyozta a püspök.

Meglátása szerint komoly feladat vár az egyházakra a társadalom lelki egészségének helyreállításában. A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány érthető módon kiábrándulttá, depresszióssá tette a társadalmat, és az ebből való felépülésben az egyházak sokat tudnak segíteni.

(Borítóképünk illusztráció!)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.