Kéményseprők mentettek életet Vásárhelyen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ezúttal nem a tűzoltók által végrehajtott életmentésről számolt be, hanem arról, hogy kéményseprők mentették meg egy idős asszony életét Hódmezővásárhelyen.
 
 

Tóth Ferenc kéményseprő szakember és tanuló kollégája, Bihari László pár napja épp a szokásos sormunka keretében végezték az ellenőrzéseket Hódmezővásárhelyen. Előre egyeztetett időpontra érkeztek egy családi házhoz, de hiába csengettek, nem tudtak bejutni.

Várakozás közben arra lettek figyelmesek, hogy a házból segélykiáltások szűrődtek ki. Azonnal tudták, hogy baj van. Miután bejutottak a házba, az egyik szoba padlóján találták meg az asszonyt, aki súlyos sérülésekkel, magatehetetlenül feküdt a padlón.

A házi segélyhívó rendszeren keresztül azonnal értesítették az ápolót, aki rögtön mentőt kért a helyszínre. Az asszony a kéményseprőknek köszönhetően időben megkapta a szükséges ellátását. Kórházba szállították, már túl van a műtéten is.

Előző sztori

Fehér füst, vörös köd és sárga irigység

Következő sztori

Elkaphatta a kórt Botka László is? Ezért nem ment el a mai kompenzációs egyeztetésre Budapestre?