Egészség

Felgyorsul a vakcináció, félmillió embert oltanak be egy hét alatt

Felgyorsul a vakcináció, félmillió embert oltanak be egy hét alatt

2021. március 2., kedd
Felgyorsul a vakcináció, félmillió embert oltanak be egy hét alatt

Versenyt futunk az idővel, a járvány harmadik hullámának felfelé ívelő szakaszában vagyunk – mondta György István, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. A kormány ezért döntött úgy, hogy március 1-i határidővel módosít az oltási stratégián. A cél, hogy április 11-ig minden regisztrált megkapja az oltást. Magyarországon 721 ezren kapták meg az első oltásukat, és 250 ezren a másodikat.

Kitolták a második oltások idejét

Az Európai Unióban Magyarország a harmadik az átoltottság tekintetében. A háziorvosok a hétvégi oltásért, 40, illetve 80 ezer forintos támogatást kapnak.

A hatékonyság érdekében változik az oltási stratégia, kitolták a második oltások idejét. A Pfizer esetében ez 21 napról 35 napra növekszik, az AstraZenecánál 4 hét helyett 12 hét különbséggel kapják meg a beoltottak a második adag vakcinát.

Ezzel érhető el, hogy felgyorsuljon az első oltások üteme – emelte ki.

A kedden érkező Pfizer-szállítmány, valamint a kínai Sinopharm-szállítmány második részét első oltásként adják majd be. A múlt heti 275 ezer után ezen a héten 250 ezer Sinopharm-vakcinát kapnak a háziorvosok – közölte az oltási munkacsoport vezetője.

György István a heti oltási tervet is ismertette, amely szerdától szerdáig tart. Első feladatként folytatódik a regisztrált idősek oltása. A háziorvosok praxisonként 45 főre elegendő vakcinát kapnak. Ezen felül 38 ezer Moderna vakcinát, amely szintén a 60 évesek kapnak.

Az új stratégia értelmében kevesebbet fognak tartalékolni, a kedden érkező 114 ezer adag Pfizer-vakcinát kiszállítják az oltópontokra.

A szociális otthonok lakóinak mintegy 11 ezer adag Moderna vakcinát szállítanak majd ki, és tovább folytatódik a 60 évnél fiatalabb krónikus betegek oltása az AstraZeneca vakcinájával is.

A kormány szeretné tehermentesíteni a háziorvosokat, ezért a 74 ezer AstraZenecát a kórházi oltópontokra szállítják ki és ezen a hétvégén, március 6-án és 7-én adják be a 60 év alatti krónikus betegeknek. Összesen 74 ezren kapnak majd SMS-t, hogy melyik kórházi oltóponton jelenjenek meg. Ehhez több száz kórházi oltópont áll rendelkezésre – hangsúlyozta. Akik nem jelennek meg, azoknak nem törlik a regisztrációját, csupán egy későbbi időpontban juthatnak hozzá az oltáshoz.

Több mint félmillió oltást tudnak beadni

Az oltási munkacsoport vezetője kijelentette: egy hét alatt összesen 529 ezer oltást adnak be Magyarországon, amely rekordnak számít. Ebből a második körben résztvevők száma 49 180.

Gyögy István szerint több mint 395 ezer időst tudnak beoltani a következő hét napban.

Ebből 250 ezren a kínai vakcinát, 30 ezren a Modernát és 115 ezren a Pfizer oltóanyagát kapják meg. Ezen felül mintegy 74 ezer 60 év alatti krónikus beteget a kórházi oltópontokon oltanak be ezen a hétvégén.

(M1, Origo)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.