A hajrában nyert a Szeged-Csanád GA a Szolnok ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szeged-Csanád GA vasárnap Siófokon az első idei bajnoki győzelmét szerezte. A 3-2-re megnyert mérkőzés kezdőcsapatán két helyen is változtatott Dragan Vukmir vezetőedző, Germán Tamás és Gajdos Zsolt helyett Miroszlav Grumic és Varga Szabolcs került a csapatba.

A meccs elején rögtön magához ragadta a kezdeményezést a Szeged, több ígéretes helyzetet is sikerült kialakítaniuk de a befejezésbe mindig hiba csúszott. A játékvezető két büntetőgyanús esetnél is továbbot intett, így meddő maradt a mezőnyfölény. Egészen a 23. perc végéig, amikor Varga Szabolcs jobb oldali szöglete után Danilo Pejovic érkezett a hosszú oldalon és öt méterről a kapuba fejelt. (1-0)

Nem volt benne a gól a Szolnok játékában, mégis sikerült hamar egyenlíteniük a vendégeknek, igaz, ehhez kellett a szegedi kapus és védelem bakija is. A 26. percben Varga Bence rosszul jött ki kapujából, ami megzavarta a védőket, a labda Rokszin Ádámhoz került, aki ballal a jobb felső sarokba emelt. (1-1)

A bekapott gól nem fogta meg a hazaiakat, továbbra is ők irányítottak, bár akadt ígéretes lehetőségük, a félidő végéig már nem született újabb gól.

A második játékrész két szolnoki helyzettel kezdődött, amiből a második góllal fejeződött be. A 49. percben Lakatos László iramodott meg a jobb oldalon, bevitte a labdát a tizenhatoson belülre, majd a menteni igyekvő védővel összerúgva juttatta a labdát a kapuba. (1-2)

A gól után négy helyen is változtatott Dragan Vukmir a szegedi csapaton, nagyon jó érzékkel. Továbbra is hazaiak maradtak ugyanis támadásban, egyértelmű fölényben játszottak, a főszerepet azonban Veizer Roland játékvezető játszotta. Két alkalommal – távolról is jól láthatóan – szabálytalankodtak a szolnokiak a tizenhatoson belül, a közelben álló bíró azonban mindkétszer jelezte, hogy nem látott szabálytalanságot, ezzel két jogos büntetőtől fosztotta meg a szegedieket.

De ez sem fogta meg hazaiakat. A 81. percben  Dobos Áron adott be jobbról laposan, Germán Tamás tökéletesen ütemben érkezett, és 8 méterről nem hibázott. (2-2)

És ha egy üzlet beindul… A 82. percben Aleksandar Jovanovic jobb oldali szögletére ismét Germán Tamás érkezett pontosan és most fejjel, 10 méterről talált a kapuba. (3-2)

Az utolsó percekben ugyan a Szolnok be tudta szorítani a Szegedet a kapuja elé, de komolyabb veszélyt nem tudtak kialakítani.

A Szeged-Csanád GA október közepe óta először nyert meccset hazai pályán és négy pozíciót javítva, a 13. helyről várja a Gyirmót elleni vasárnapi idegenbeli mérkőzést.

Dragan Vukmir: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mert a Szolnok masszív csapat, kevés szerzett és kevés kapott góllal. Jól kezdtünk, de a gólunk után gyorsan egyenlített a vendégcsapat. Büszke vagyok a játékosokra, mert a hajrában fordítottuk meg a meccset. Sokat dolgoztunk ezért.
Csábi József
: – Ami a csapatunkra jellemző volt eddig a jó védekezés, ami most szétcsúszott. Visszajöttünk a meccsbe, fordítottunk, de a szegedi cserék sokat tettek azért, hogy nyerjen a csapatuk. Vissza kell találnunk az eredeti útra.

Szeged-Csanád GA–Szolnoki MÁV 3–2(11)
Szeged
, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögöttVezette: Veizer Roland (Horváth R., Tőkés)
SZEGED-CSANÁD GA: Varga B. – Kővári (Germán, 62.), Szilvási, Pejovic, Mohl – Jovanovic, Simon Á. – Varga Sz. (Oláh G., 87.), Kóródi (Dobos Á., 56.), Bitó (Ódor, 62.) – Grumics (Gajdos, 56.). Vezetőedző: Dragan Vukmir
SZOLNOKI MÁV:
 Csáki – Szekszárdi (Földi, 83.), Horgosi, Kovács O., Bárdos, Kotula – Tisza K. (Csirmaz, 75.), Berdó (Kónya M., a szünetben), Rokszin (Szabó B., 75.) – Novák, Lakatos (Kurdics, 55.). Vezetőedző: Csábi József
Gólszerzők: Pejovic (23.), Germán (80., 82.), ill. Rokszin (27.), Lakatos (49.)

Fotó: Sándor Judit

Előző sztori

Füstgránát okozott riadalmat a parlamentben

Következő sztori

Megújul a híres szentesi polgárház

Legutóbbi hasonló cikkek