/

Teljesen átalakul a felsőoktatás

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A felsőoktatás komplex fejlesztése valósulhat meg a koronavírus-járvány okozta károk felszámolását célzó uniós helyreállítási alap Magyarországnak juttatott egy részéből - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Bódis József azt mondta, hogy 2021 és 2026 között négyszer annyi uniós forrás áll rendelkezésre a felsőoktatás számára, mint az előző ciklusban.

Az intézményekhez pályázati rendszeren keresztül jut majd el a támogatás, amelyből többek között a struktúraváltást, az infrastruktúra fejlesztését, a teljesítményértékelési rendszer fejlesztését, bevezetését és új finanszírozási rendszer bevezetését valósíthatják meg.

Az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően tovább bővülhet a nemzeti laboratóriumok rendszere és tudományos innovációs parkok épülhetnek – tette hozzá.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a támogatás “más dimenzióba repítheti” az intézményeket, a korábban lemaradt intézményeknek pedig lehetőséget ad a felzárkózásra.

Az innovációs parkok abban nyújtanak majd segítséget, hogy a tudományos kutatási eredmények a gyakorlatban, a gazdaságban jobban hasznosulhassanak – hangsúlyozta.

Bódis József hozzáfűzte: a magyar diplomák eddig is elismertek voltak a világban, de ha még korszerűbb lesz a képzés, a diplomák is értékesebbek lesznek.

(MTI)

Előző sztori

Irreális körülmények között veszített a Szeged-Csanád GA – galéria!

Következő sztori

Nem változott érdemben Orbán Viktor vagyona