/

Összegyűjtik a tiszaszigeti értékeket

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Tiszaszigeten négy főből álló értéktárbizottság alakult - írja a Délmagyarország.

A testület elnöke szerint elkészült a szabályzat, és megszületett az önkormányzati döntés a megalakulásról.

– A tagság önkéntes, nem jár érte díjazás. A testület félévente leg­­alább egyszer, de szükség szerint összeül, évente egyszer pedig beszámol munkájáról a képviselő-testületnek, illetve tájékoztatja a lakosságot – mondta Gárgyánné Lampert Magdolna, az érték­tár­bizottság elnöke.

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására, települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére megjelent az idei évi hungarikumpályázat is 930 millió forint keretösszeggel.

– A megyei értéktárnak 8 napon belül kell megküldenünk az önkormányzat határozatát, az értéktárba felvenni kívánt javaslatokról a napokban döntünk. Ezek közé tartoznak a katolikus templom harangjai, amelyekre a lakosság adta össze a pénzt még 1926-ban – mondta Gárgyánné Lampert Magdolna, aki hozzátette, hogy a tavaly átadott térvári kápolnát, és egy különleges, tiszaszigeti imát is felvételre javasolnak. A folyamatosan érkező lakossági javaslatokról is a jövő héten döntenek.

Előző sztori

Árad a Tisza, elöntheti a szegedi rakpartot

Következő sztori

Vetélkedőt hirdet az egyházmegye