Felvette a 10 milliós CSOK-ot az MSZP elnöke, vett házat is!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ügyesen élt az Orbán-kormány otthonteremtési támogatásainak egyikével. 

Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője egy újabb ingatlant szerzett Pécsen, 2020 nyarán egy 154 négyzetméteres területen fekvő családi ház felét – derül ki friss vagyonnyilatkozatából.

Személygépkocsiként maradt a bérelt VW Sharan, az életbiztosításainál viszont magasabb összeg szerepel: 3 millió forint és 72,6 ezer euró, szemben a tavalyi 2,2 millióval és 70,6 ezer euróval. Más szerződés alapján fennálló pénzkövetelésének összeg 7-ről 7,7 millióra nőtt.

A szocialista politikusnak nem változtak a gazdasági érdekeltségei, övé a Bonus Kft. 60 százaléka, illetve a Dr. Tóth Ügyvédi Iroda 100 százaléka. Ezen a társaságon keresztül kérelmezett 2020 közepén 10 milliós otthonteremtési támogatást a magyar államtól.

(via Világgazdaság)

Előző sztori

Harminckettővel emelkedett a fertőzöttek száma Csongrád-Csanádban

Következő sztori

Eszközbeszerzést hajt végre a Konfuciusz Intézet