1954 kora tavasza. Prága, a csehszlovák főváros repülőtere. A várócsarnokban épp „két világ” találkozásának első pillanatai zajlanak: az egyik fotelbe korosabb úr telepszik, a közelében két fiatalember ül le. Az idős férfi olvas. Közben, mert magyar szót hall, érdeklődve fordul a fiatalok felé, tudakolva, merre lesz az út. Amszterdamba megyünk, barátságos mérkőzésre – feleli az egyik.
Hamar kiderül: mindhárman Pestről jöttek, onnét nincs közvetlen járat, így Prágából repülnek tovább, a férfi Párizsba, egy konferenciára, a fiúk Brüsszelen keresztül Amszterdamba. Ott lesz a meccs. De mégis, milyen mérkőzés? – érdeklődik a magányos utas. – Hát mi más lenne, foci – válaszol egyikük, öntudattal, enyhén emelt hangon, és hozzáteszi még, hátha a tájékozatlan kérdező így megérti: futball, kérem szépen, futball! Aztán a társára bök: – Ő itt Lóránt Gyula, a sokszoros válogatott középhátvéd, talán hallott róla. Én pedig a Puskás vagyok.
Az idős úr mosolyogva biccent, bemutatkozik, kissé elmélázik, megszívja a pipáját, majd jön az újabb kérdés Puskáshoz: – És maga is futballista?
Az anekdota közreadója, Varga János székesfehérvári matematikatanár nem részletezi a reakciót, magam gondolom hozzá: mélységes csönd támad, az egyik oldal a most hallott névvel barátkozik, a másik oldal meg a különös felfedezésen töpreng: lám, mégis van felnőtt magyar ember, akár csak egyetlen is, aki nem tudja, kicsoda Puskás Öcsi!
Így esett az 1954-es prágai találkozás, és az idős férfi minden bizonnyal megjegyezte a Puskás nevet, de ha mégsem, május 23-a után már feltétlenül, mert a második nagy angolverés híre akkora volt, hogy eljuthatott még hozzá is. Hogy nem igazán volt futballismerő, nem csoda: a matematika kitöltötte az egész életét, minden napjának minden óráját, így lehetett e tudományág világhírű képviselője ő: Riesz Frigyes professzor, Kolozsvár ősi egyetemének tanára, aki aztán 1920-tól a Szegedre áthegyezett tudományegyetemnek lett tanszékvezetője, egy időben rektora, több külföldi akadémia tagja, akinek kiemelkedő érdeme, hogy jórészt a munkássága eredményeként a város világviszonylatban is nagyon jelentős matematikai centrummá lett. 1950-ben, a hetvenedik születésnapján a nemzetközi tudóstársadalom véleményét tolmácsolva ezt az üzenetet kapta külföldi kollégáitól: „Kétségtelen, hogy Ön egyike a matematikai gondolkodás legnagyobb élő mestereinek.”
Szeged egykori jeles tudósa, Riesz Frigyes ma 65 éve, 1956. február 28-án hunyt el, lezárva egy kivételes életművet.
