Gazdaság

Még véleményezhető a megye területfejlesztési koncepciója

Még véleményezhető a megye területfejlesztési koncepciója

2021. február 10., szerda
Még véleményezhető a megye területfejlesztési koncepciója

A lap szerint két, meglehetősen hosszú do­­­­­kumentumban ismertetik a Csongrád-Csanád Megyei Ön­kormányzat 2021 és 2027 közötti területfejlesztési programját, amit már korábban kidolgoztak, de nemrég aktualizálta. A program céljai között az üzleti infrastruktúra és az üzleti szolgáltatások fejlesztése is szerepel.

A koncepció szerint a megyében nagyjából kielégítő az alapinfrastruktúra állapota, ám a speciális működési háttérfeltételek fejlesztése sem hanyagolható el. Ennek a pontnak nagyjából az a lényege, hogy

továbbra is támogatni kell a helyi foglalkoztatást növelő beruházásokat és a már meglévő ipari parkok, ipari területek fejlesztését.

Az intézkedés kedvezményezettjei elsősorban a települési önkormányzatok, többségében önkormányzati tulajdonú szervezetek, közvetve pedig a fejlesztéssel érintett vállalkozások.

Ezzel együtt fontosnak tartják a mikro-, kis- és középvállalkozások segítését is.

A fejlesztési koncepcióban kiemelten foglalkoznak a Szegedi Tudományegyetemmel. Megemlítik, hogy majd elkészül az ELI-ALPS körül az SZTE innovációs, technológiai és ipari parkja, a Science Park. Azt is írják, hogy az egyetem bázisán lehetőség van egy, a hármas ha­­táron átnyúló tudástérség ki­­alakítására, hiszen Szabadka is fontos felsőoktatási központ, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem pedig Románia ötödik legelismertebb egyeteme.

Fontos szerephez juthat a di­­gitalizáció és az okosvárosok fejlesztése is a jövőben.

Ennek kapcsán a megyében elengedhetetlen a kis- és középvállalkozások saját infokommunikációs rendszereinek fejlesztése. Az pe­­dig már alap, hogy mindenhol legyen elérhető az internet. Ez magában foglalja az internet­elérés teljes körű biztosítását, az ehhez kapcsolódó ismeretek és a biztonságos internethasználat gyakorlatának megszerzését, egyben lehetőséget nyújt a digitális eszközök eléréséhez is. Az okoseszközök tantermi alkalmazását segítő fejlesztések, a digitális tananyagok széles körű és korlátlan hozzáférését biztosító tevékenységek szintén részét ké­­pezhetik a tervnek.

A dokumentumban kitérnek a megye közbiztonságára is. Emlékeztetnek, hogy a 2015 óta tapasztalt migrációs nyomás miatt felértékelődött a személy- és vagyonvédelem. Ebből adódóan települé­­si szempontból elsősorban a helyi közbiztonságot növelő fejlesztési javaslatokat tettek. Például kamerarendszerek ki­építését javasolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.