/

Ukrán embercsempész ellen emeltek vádat Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal az ukrán állampolgárságú férfival szemben, aki autójában öt határsértőt szállított Szegednél - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2020. december 12-én 12 óra körül a város határában – az 55-ös számú főúton – állították meg a lengyel honosságú gépkocsit. Az autót vezető ukrán férfin kívül még öt, magát szír állampolgárnak valló személy tartózkodott a járműben, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a gépkocsit vezető férfit a határrendészeti kirendeltségre előállították, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Kihallgatását követően a nyomozók őrizetbe vették, majd a Szegedi Járásbíróság 2020. december 14-én elrendelte letartóztatását. Az illegális migránsokat az egyenruhások a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

Előző sztori

Hatvannal több fertőzöttet tartanak nyilván Csongrád-Csanádban

Következő sztori

A mórahalmi idősotthonban is oltják a lakókat

Legutóbbi hasonló cikkek