Nik Henigman hosszabított

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szlovén válogatott játékos további két évig Szegeden marad.

2023. június 30-ig a MOL-Pick Szeged játékosa marad Nik Henigman. A szlovén válogatott 2018-ban szerződött Szegedre, azóta 2019-ben Magyar Kupát nyert a csapattal.

– Nagy öröm számomra, hogy sikerült meghosszabbítani a szerződésemet. Nem vagyok vándormadár, hiszen a Szeged előtt csak a nevelőegyesületemben, a Ribnicában szerepeltem. Kiválóan érzem magam a klubnál, úgy gondolom, itt még jobb játékos válhat belőlem. Számomra kiválóan indul ez az év, bízom benne, hogy a MOL-Pick Szegeddel idén eredményesek leszünk, és elérjük azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé – nyilatkozta a 25 éves kézilabdázó.

JÖVŐ HÉTEN KEZD A PICK

Január 11-én kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra a MOL-Pick Szeged. A csapat nem lesz teljes, a világbajnokságon 11 szegedi játékos szerepel hazája válogatottjában, illetve Bogdan Radivojevics két Eb-selejtezőt játszik a szerb csapatban.
A klub egyelőre nem adott tájékoztatást arról, hogy edzőmeccset játszanak januárban vagy sem, mint ahogy a BL- és bajnoki folytatásról sem érkezett tájékoztatás. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy február elejétől, öt hét alatt nyolc BL-mérkőzést kell lejátszaniuk.

Előző sztori

Adóemelést javasol az MSZP

Következő sztori

35 ezer adag oltóanyag érkezett Magyarországra