Sport

Kikaptunk Spanyolországtól, a franciákkal meccselünk az elődöntőért

Kikaptunk Spanyolországtól, a franciákkal meccselünk az elődöntőért

2021. január 25., hétfő
Kikaptunk Spanyolországtól, a franciákkal meccselünk az elődöntőért

A magyar keretből ezúttal Mikler Roland, Bánhidi Bence, Rodríguez Álvarez Pedro és Lékai Máté maradt ki taktikai okok miatt. Az utolsó forduló eredményeitől függetlenül mindkét csapat biztosította a továbbjutását a negyeddöntőbe. A csapat annak tudatában lépett pályára, hogy győzelem és döntetlen esetén a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmes Norvégiával, vereség esetén pedig a hatszoros világbajnok Franciaországgal játszik a négy közé jutásért.

Repülőrajtot vettek a spanyolok, a technikai hibák sorát elkövető válogatottunk gyorsan 5 gólos hátrányba került. Sem támadásban, sem védekezésben nem sikerült felvenni a magabiztos ellenfél tempóját, egészen a 9. percig. Akkor azonban varázsütésre változott a meccs képe. A magyarok kihasználva többek között Jorge Maqueda kiállítását 4 perc alatt egy 5-0-ás szériával egyenlítettek. (14. perc: 8-8)

Nem is maradt válasz nélkül a spanyol csapat, most ők hoztak egy 3-0-ás szériát. A kulcsemberit pihentető válogatottunkon érződött, hogy nincs meg a kellő összhang a belső pozíciókban, így a támadásban becsúszó hibákat rendszeresen könnyű góllal büntette az ellenfél, és őrizte biztos előnyét. Becsülettel küzdöttünk, de szerencséje se volt a csapatnak - többször nekünk pattant rosszul a labda, így a félidőre magabiztos spanyol vezetéssel mehettek a csapatok. (30. perc: 21-14)

A folytatásra a magyar válogatott kapujába érkezett Borbély Ádám, átlövőben Bodó Richárd, Máthé Dominik, a szélen pedig Bóka Bendegúz is szerepet kapott. Jobbnak is tűnt az összkép az első 5 percben, de ez csak rövid felvillanás volt. Továbbra is technikai hibák jellemezték válogatottunk játékát, így a spanyolok könnyű gólokat lőhettek - és lőttek is. A félidő felénél már 12 góllal vezettek (45. perc: 28-16)

A folytatásban Gulyás István időkérése után egy 6-1-es sorozattal sikerült némileg csökkenteni a hátrányt, de a vereség ekkor már nem volt elkerülhető. A magyar csapat ezzel elveszítette százszázalékos mutatóját, a spanyolok viszont továbbra is veretlenek a tornán.(60. perc: 36-28)

Gulyás István, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: A második félidőben az volt a cél, hogy jóval közelebb kerüljenek a spanyol válogatotthoz, illetve sokkal bátrabban kézilabdázzunk. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy rendet tegyünk a fejekben, nem kell elmarasztalni a játékosokat, mert mindent megtettek, és talán még szégyellték is magukat, amikor időt kértünk. Ők eddig kevesebb lehetőséget kaptak, illetve az első félidőben egy kicsit mást játszottunk, hiszen nem volt a taktika része, hogy egy passz után eldurrogtatjuk a labdákat, és a kezükbe adunk hatot-hetet. Ezen a második félidőben tudtunk javítani. Sok technikai hibát követtünk el, és ez ellen a spanyol válogatott ellen ezt nem szabad. Ez jelentősen befolyásolta a mérkőzést, mert elbizonytalanodtunk.

FÉRFI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, EGYIPTOM, KÖZÉPDÖNTŐ I. CSOPORT, 3. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 36–28 (21–14)
Új főváros, zárt kapuk mögött. V:
 Nacsevszki, Nikolov (északmacedónok)
SPANYOLORSZÁG: PÉREZ DE VARGAS – SOLÉ 8, A. Dujshebaev, R. Entrerríos 3, Marchán 3, J. Canellas 2, A. Fernández 2. Csere: Morros, Maqueda 4, D. Dujshebaev 1, Sarmiento 1, Guardiola 2, Figueras 1, A. GÓMEZ 7 (3), Arino 2. Szövetségi kapitány: Jordi Ribera
MAGYARORSZÁG: Székely M. – Hanusz 1, Ancsin G. 4, Topic 1, ifj. Rosta M. 2, Szita 2, Sunajko S. 4. Csere: Borbély (kapus), Hornyák P. 1, Balogh Zs. 5 (2), GYŐRI M. 5, Nagy Bence 2, Bodó, Máthé 1 (1). Szövetségi kapitány: Gulyás István
Az eredmény alakulása. 9. perc: 7–2. 13. p.: 7–7. 16. p.: 11–8. 27. p.: 19–12. 33. p.: 21–16. 45. p.: 28–16. 47. p.: 55. p.: 31–24
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3

FRANCIÁK ELLEN AZ ELŐDÖNTŐÉRT

A magyar válogatott a spanyolok ellen elszenvedett vereség után a második helyen zárt a középdöntőben, így a négy közé jutásért a francia válogatottal találkozik majd szerdán este, magyar idő szerint fél 9-től.

Fotók: Magyar kézilabda-válogatott/facebook

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.