Időutazás, 1987: Kisbika mentőt ment, expresszvonat cammog, hóba dermed az ország

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Galéria!

A szerelvény dugig tömve. Pest felé tartunk, még töretlen bennünk az optimizmus, valamikor csak megérkezünk, lám, a vasúttársaság szerint a Napfény expressz tegnap is már déli 1 óra tájban a Nyugatiban volt, szinte semmiség az a pár óra késés…

A tegnap az 34 évvel ezelőtt van, épp január 12-e, ma pedig 13-a, és mert ez most időutazás, még mindig 1987-nél tartunk, abban az évben, amikor két napi extra hóadag megbénított mindent. Na jó, nem egészen mindent, főként csak a közlekedést. Meg a megszokott életet. És a kenyérellátást, már ami a kis falvakat illeti, mert némelyikbe csak tank tudott bemenni, tényleg, nem vicc, jött a tank, tele tejjel-kenyérrel, aztán ment kifele, akkor meg mindenórás kismamát vitt, vagy a trombózisos Géza bácsit, mikor épp kit, szükség szerint. Sok helyen meg a „kisbikát”, a csörlős harckocsimentőt riasztották, mert mással nem lehetett az árokba csúszott embermentő-rohamkocsit kiszabadítani, megrekedt munkagépet elvonszolni, vagy épp a hókotrót, mert nem egy ott adta meg magát, a kétméteres hófalban, ahol leginkább dolga lett volna. Szóval káosz volt.

A vonaton utazva, a meleg fülkéből kitekintve mindez szinte valószerútlennek tűnik most, vagyis akkor, ’87 január 13-án, és még valami romantikus izgalma is van a dolognak, csak a szép havas tájat látod, s a fákat, ahogy tovasuhannak… Jaj, dehogy suhannak, a vonat most épp áll, pedig még csak a kisteleki bejárónál vagyunk, de idáig is álldogáltunk már vagy négyszer, azt mondja a kalauz, a váltóknál jegesedés…

Szóval, megyünk, ahogy lehet. A büszke expressz végre elindul, de tudjuk, mert kihirdették, hogy ezúttal megáll majd minden kis állomásnál, amely mellett más időben rátarti módon csak elsuhan, így rendelkezett a vasúti elöljáróság, hogy a falvakból is legyen esély valahová eljutni, mert a személyvonatokat vagy el sem indítják, vagy ha igen, nem tudni, hol kell végleg mellékvágányra állítani. A kupéban ismeretlenek félóra alatt lesznek ismerőssé, előkerül egy csatos üveg is, gazdája körbekínálja, felszabadult beszélgetés zajlik – egyfajta védekezés is ez, feledni a bajt, de tudják, odakint sok helyütt a hóekék szinte élethalálharcot vívnak, hogy hófogságba ne kerüljenek maguk is, lánctalpasok törik a járhatatlan utat, hogy kínnal-keservvel elérjenek a legeldugottabb faluig, s ne álljon meg az élet, bár megzökkent akkor, abban az emlékezetes néhány napban, amikor drámai fotók adtak hírt arról, milyen az a másik, az a jégbe fagyott világ, ott, a vonatablakon jóval túl…

Az időutazásnak most vége, a 34 év előtti január 13-áról a mostani 13-ára lépünk, de tudjuk az előjelzésből: a nagy hó és dermesztő hideg csak eztán érkezik, a meteorológus szerint már ma estére megjön a szibériai fagyot hozó légtömeg, s a hétvégére mínusz húsz fok is lehet. Hiába, a január régies neve fergeteg hava, és Kalákáék megénekelték már sokszor, hogy ilyentájt „Hóförgeteg dúl-fúl, ördög lelke jár”.

Előző sztori

Elhunyt Vass Gábor, a Szegedi Nemzeti Színház egykori tagja

Következő sztori

Országgyűlési képviselőjelölt lesz Mihálik Edvin

Legutóbbi hasonló cikkek