Krimi

Rengeteg kokaint terített Szegeden egy drogdíler testvérpár

Rengeteg kokaint terített Szegeden egy drogdíler testvérpár

2020. december 17., csütörtök
Rengeteg kokaint terített Szegeden egy drogdíler testvérpár

A vádirat szerint a két férfi három társával együtt egy olyan csoportot hozott létre, amely 2018 júliusa és 2019 júniusa közötti időszakban Szegeden és Hódmezővásárhelyen nagyszámú fogyasztói kör részére adott el elsősorban kokaint, illetőleg amfetamint.

A testvérpár volt az, aki a kábítószert beszerezte, illetőleg rendelkezésre bocsátotta a szervezetben alattuk levő szinten álló három másik férfinak, akik ezután a fogyasztói kör részére értékesítették a drogot tovább. A beszerzést, az elosztást, az értékesítést, valamint az abból származó bevétel elosztását telefonos applikáció és kommunikáció segítségével a bűncselekmény leplezése céljából konspiratív módon végezték és ugyanígy kommunikáltak a fogyasztókkal is, hogy kinek, mikor, mekkora mennyiségű kábítószerre van szüksége és azt hol adják át.

A bűnszervezet a működése során a fogyasztói körnek a kokaint 30 000 Ft/adag, míg az amfetamint 3500 Ft/adag áron értékesítette.

A nyomozás során közel negyven fogyasztót azonosítottak, akiknek a bűnszervezet a jelentős mennyiség alsó határát meghaladó mértékben értékesített kábítószert.

A főügyészség a bűnszervezet tagjain túlmenően két olyan fogyasztót is megvádolt, akik nagyobb mennyiségben vásároltak tőlük kokaint.

A főügyészség öt férfit bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg a két fogyasztót kábítószer birtoklásának bűntettével vádol.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő öt férfi és szabadlábon védekező két társuk bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.