Mint arról lapunk is beszámolt, a veszteséges működésre, a vásárlási szokások megváltozására és a kereskedők eltűnésére hivatkozva tett javaslatot a Cserepes sori piac bezárására a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezetője.

Kedden délelőtt terepszemlét tartottunk a vásártéren, hogy megkérdezzünk néhány kofát arról, mi a véleményük a piac bezárásáról. Többségük nem mert nyilatkozni, mert attól félt, hogy újabb retorzió éri őket, ha elmondják a véleményüket a nyilvánosság előtt.
Egyedül Banika Petra állt kameránk elé, aki elmondta, a kereskedők nem önszántukból hagyták el a piacot, hanem egyszerűen elküldték őket. Szót ejtett arról is, hogy hivatalosan semmilyen értesítést nem kaptak a piac bezárásáról, csupán a médián keresztül értesültek a szomorú hírről.
– Pár évvel ezelőtt virágzott a piac. Ez a szegény emberek piaca, nem milliárdokról beszélünk, hanem a megélhetésünkről, a mindennapi kenyerünkről van szó – kesergett a kereskedő, aki elmondása szerint Romániában átélte a Ceaușescu-rendszert, az 1989-es forradalmat és most, 30 évvel ezután ugyanezeket az időket tapasztalja meg Szegeden is.