Novemberi Szerencsenapok Extra

Tolvajt keresnek a szegedi rendőrök

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő azonosításában, aki több kozmetikai terméket tulajdonított el egy belvárosi üzletből - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés szerint a feltételezett elkövető augusztus 25-én 16 óra 23 perckor Szegeden, a Londoni körúton lévő bevásárlóközpont egyik üzletéből tulajdonított el több drogériai terméket.

A biztonsági kamera felvételt készített a gyanúsítottról.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22.). Telefonon bejelentés tehető a 06-62/562-400-as hívószámon, vagy a névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Előző sztori

Körbálák kaptak lángra Szentesen

Következő sztori

Újabb gazdasági-növekedési akcióterv részletein dolgozik a kormány

Legutóbbi hasonló cikkek