Oktatáskutató nyerte az I. Fekete Párduc teniszversenyt

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kitűnő minőségű salakpályáknak köszönhetően az esős idő ellenére is megrendezték a Szent Gellért Fórumban az I. Fekete Párduc Kupát.

Egyéni versenyszámra várták a jelentkezőket a jó hangulatú, hagyományteremtő céllal megrendezett versenyre.

Annak érdekében, hogy mindenki a lehető legtöbbet játsszon a szervezők két csoportmérkőzéses kört is tartottak. Ugyan az időjárás nem volt kegyes a játékosokhoz, de az esős idő ellenére jó és színvonalas mérkőzések voltak.

A 3 pályán szinte folyamatos volt a játék 8 órán keresztül. A döntősöknek hat mérkőzést kellett lejátszaniuk és a már kiesettek a vigaszágon vívhattak azért, hogy a bronzmérkőzésen játszhassanak.

A finálét végül két szegedi játékos vívhatta. A Dr. Thékes István (a Gál Ferenc Egyetem docense, oktatáskutató) és Tóth Ákos János közötti 32 év korkülönbség inkább az idősebb játékosnak kedvezett, aki a fontosabb labdameneteket a rutinjának köszönhetően nyerte meg, ami döntőnek bizonyult. Bár a dobogóra nem fért fel, de kiemelendő még Kurunczi Lajos játéka, aki nem olyan rég hódol ennek a csodálatos játéknak. A volt birkózó az ütővel és a sárga labdákkal igyekezett ellenfeleit két vállra fektetni, aki egy hajszállal maradt le az éremről. Neki és a második helyezett tehetséges szegedi versenyzőnek külön kiemelten gratulálunk.

A Szent Gellért Fórum pályái nyitva tartanak még, amíg az időjárás engedi.

Eredmények:
1. Dr. Thékes István
2. Tóth Ákos János
3. Fogas Attila

(Forrás: Szent Gellért Fórum)

Előző sztori

Gőzerővel fejlesztik a magyar vakcinát

Következő sztori

Bővítették a bölcsődét Ruzsán