Nem kevés LED-lámpát lopott két tolvaj egy szentesi építkezésről

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Csaknem nyolcmillió forint összértékben vitt el világítástechnikai eszközöket két szarvasi férfi egy felújítás alatt lévő épületből Szentesen. Lopás miatt kell felelniük - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2020 szeptemberében kezdett el dolgozni a belvárosban zajló építkezésen. A munkálatok során figyeltek fel egy lakattal lezárt helyiségre, amit a hónap végén fel is törtek. A raktárból több alkalommal vittek el különböző LED-lámpákat és tápegységeket, majd azokat eladták.

A Szentesi Rendőrkapitányságon 2020. november 18-án a felújítást végző cég vezetője tett feljelentést. A nyomozók – a Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve – adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményként rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket elfogtak, ezt követően a rendőrkapitányságra előállítottak.

Velük szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatásukat követően a nyomozók őrizetbe vették őket és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A megtartott kutatások során a rendőrök lefoglalták az eltulajdonított tárgyak egy részét, azokat visszaadják a tulajdonosnak.

Előző sztori

Nincs baj, vannak még kapacitások az egészségügyben

Következő sztori

Elkóborolt idős férfit mentettek meg Röszkén