Egyetem

Idén kiválósági díjat kapott az SZTE Klinikai Központja

Idén kiválósági díjat kapott az SZTE Klinikai Központja

2020. november 30., hétfő
Idén kiválósági díjat kapott az SZTE Klinikai Központja

Az idén 8. alkalommal megjelenő Medicina évkönyvhöz kapcsolódó kórházak és klinikák számára kiírt pályázaton a tavalyi és a 2015-ös évhez hasonlóan idén is elnyerte a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ a Kiváló Klinikai Központ elismerést.

A Magyar Kórházszövetség és a Medicina Fórum szervezésében november 27-én online díjátadó gála keretében tartották meg a Medicina évkönyv bemutatóját, és adták át virtuálisan a Medicina pályázati díjakat is.

A bíráló szakmai zsűri átfogó szempontrendszer alapján pontozással értékelte az egészségügyi szolgáltatókat, többek között az éves betegforgalmat, az intézmények minőségbiztosítási rendszerét, a megfelelő műszerparkot, a fekvőbeteg ágyak számát, valamint az ellátó orvosok szakképesítését és minősítését, és a diplomával rendelkező szakdolgozók számát. A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ minden területen kiemelkedő eredményt ért el.

Az online díjátadó rendezvényenProf. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke az elismerést megköszönve, így fogalmazott, hogy a szegedi klinikai központ közel 4500 egészségügyi dolgozója a világjárvány kihívásainak megfelelő, magas színvonalú munkáját és elhivatottságát is dicséri ez a díj.

– Büszke vagyok kollégáim teljesítményére, hiszen – mint ahogy azt mindannyian tudjuk – magas színvonalú egészségügyi ellátás csak jól szervezett és lelkes csapatmunka árán érhető el. Még egyszer köszönöm tehát a kiválósági elismerést, és nagyon köszönöm minden egyes kollégám nélkülözhetetlen és áldozatos munkáját, amely nélkül Szegeden nem beszélhetnénk Kiváló Klinikai Központról!”

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.