Egészség

Folyamatosan emelkedik a gyógyultak száma

Folyamatosan emelkedik a gyógyultak száma

2020. november 17., kedd
Folyamatosan emelkedik a gyógyultak száma

A legfrissebb pandémiás adatokat ismertetve Müller Cecília elmondta: 5203 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és 91-en hunytak el, akiknek a többsége idős, krónikus beteg volt, de egy fiatal, 25 éves is volt köztük. Szavai szerint az áldozatok csupán hét százalékának nem volt alapbetegsége.

A tiszti főorvos arra is kitért, hogy a 27 EU-tagállam átlagában az egymillió főre vetített számok azt mutatják, hogy mind a fertőzöttek, mind az elhunytak számában Magyarország a középmezőnyben foglal helyet. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon is extrém terhelésnek van kitéve az egészségügyi ellátórendszer.

– Terv szerint zajlik a védekezés, most már az összes aktív intézményben ellátnak koronavírusos betegeket. Rendkívül fáradtak az egészségügyi dolgozók, rögzíteni kell a pihenőidejüket, hogy bírják a rájuk eső terhelést – fogalmazott a tiszti főorvos, aki azt is közölte: a gyógyultak száma folyamatosan növekszik, ez azért fontos, mert aki átesett a fertőzésen, annak a szervezete nagy valószínűséggel ellenanyagot termel, és vérplazmaadással tud segíteni a súlyos betegeken.

Müller Cecília elmondta: az elmúlt 24 órában több mint 27 ezer PCR-vizsgálat történt, a tesztelési kapacitást folyamatosan bővítik, így jelenleg már az Országos Vérellátó Szolgálat is hozzájárul a betegek diagnosztizálásához. A gyorsteszt alapú vizsgálatot hat szűrőbusz mellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai, valamint mentősök és egészségügyi intézmények is végzik.

A koronavírus-járványnak a következő időszakban várható változásaival kapcsolatban Müller Cecília jelezte: a szennyvízvizsgálatok arra utalnak, hogy a 46. heti vizsgálat alapján Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Székesfehérváron és Szolnokon emelkedett a szennyvízben a vírus örökítőanyagának jelenléte. Mint mondta, ebből egyértelműen látszik, hogy a következő napokban még számítani lehet pozitív esetekre.

(MN, MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.