//

A magyar családpolitikának kettős célja van

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A magyar családpolitikának kettős célja van: egyrészt segíteni a fiataloknak, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének, megállítva a négy évtizede tartó népességfogyást, másrészt támogatni azokat, akiknek már született gyermekük - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a II. Magyar-Lengyel Fórumon kedden.

Az online közvetített kétnapos, hétfőn kezdődött eseményen magyar és lengyel kormányzati tisztségviselők, diplomaták, vállalkozók vitattak meg különböző témákat. Novák Katalin a Családbarát Európa. Mit lehet tenni a népességfogyás ellen? című panelben szólalt fel.  Úgy vélekedett: a kontinensen a legnagyobb kihívás demográfiai.

A koronavírus-járvány alatt sajátos körülmények közé került a gyermeknevelés – mondta a miniszter. Példaként említette, hogy ebben az időszakban a nagyszülők nem tudnak annyira aktívan segítséget nyújtani, mint egyébként.

Magyarországon már a pandémia első hulláma során meghosszabbították a gyermekek után járó támogatások folyósítási idejét – közölte Novák Katalin. Hozzátette: jelenleg igyekszenek fenntartani a tantermi oktatást, legalább a kisebbek számára, mert az jobban szolgálja szellemi és fizikai fejlődésüket.

Bár a digitális oktatás jól működött tavasszal, arra csupán a 14 év felettiek esetében térnek át – mondta Novák Katalin.

A miniszter kiemelte, hogy a járvány nyomán előálló gazdasági válság idején Magyarországon – más államokkal ellentétben – a családtámogatások nem szűkülnek, hanem bővülnek.

Felidézte, hogy jövőre megkezdik a 13. havi nyugdíj visszaépítését, az év második felétől pedig a nők a szülést követően egy ideig több pénzt kapnak majd, mint amennyit korábban fizetés formájában kerestek.

Indul Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja is – fűzte hozzá Novák Katalin.

(MTI)

Előző sztori

Két tolvajt keresnek a kisteleki rendőrök

Következő sztori

Elfogadta a parlament a rendkívüli jogrend meghosszabbítását