/

8000 embert tesztel le Csongrád-Csanádban a kormányhivatal

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány által meghirdetett országos, célzott csoportos tesztelés keretében Csongrád-Csanád megyében hétfőtől 100 bölcsődében, valamint 397 óvodában és iskolában mintegy 8 ezer dolgozót tesztelnek rendszeresen az érintettek egészségének védelme és a koronavírus terjedésének lassítása érdekében.

Az antigén gyorstesztekkel végzett vizsgálatokat a megyei védelmi bizottság és a kormányhivatal szervezi. Az orvostanhallgatókból és a kormányhivatal munkatársaiból álló 29 mintavevő csapat a tervek szerint a hét öt munkanapján keresi fel a megyében az intézményeket.

Az egyetemi hallgatók veszik le a bölcsődei dolgozók, valamint az óvodák és iskolák pedagógusainak mintáit, majd értékelik ki azokat. A kormányhivatal biztosítja a szükséges védőfelszereléseket,  továbbá munkatársai végzik az adminisztrációt. A teszteken a részvétel önkéntes és ingyenes.

A kormány a szociális és egészségügyi intézmények dolgozóit is teszteli, ott saját erőforrással végzik a vizsgálatokat.

A tesztelést végzők már felkészültek Csongrád-Csanád megyében is.

(Forrás: CSCSMKH)

Előző sztori

Magabiztos játékkal nyert a Szeged-Csanád GA

Következő sztori

Felborult egy busz Kistelek közelében

Legutóbbi hasonló cikkek