Egyetem

200 diákkal indult a tanév a Junior Akadémián

200 diákkal indult a tanév a Junior Akadémián

2020. november 4., szerda
200 diákkal indult a tanév a Junior Akadémián

Egyre többen ismerik fel az SZTE Junior Akadémia továbbtanulást segítő lehetőségeit: az idei tanévben több mint háromszorosára emelkedett az emelt szintű érettségi felkészítőre jelentkező diákok száma.

– A képzések népszerűségét a kiváló tanárok, az egyetemi támogatású tandíjkedvezmények, illetve a tantermi és online órák közötti választási lehetőség adja. Utóbbinak köszönhetően az ország számos pontjáról van diákunk, így például Budapestről, Nyíregyházáról, Hatvanból, Balassagyarmatról is jelentkeztek, de jelentős a vajdasági hallgatók száma is. Bízunk benne, hogy sokan közülük SZTE-s hallgatók lesznek, hiszen számos lehetőség vár rájuk Szegeden, pláne egykori junior akadémiás diákként – mondtaÚjvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója.

Hozzátette: a létszámbővülés a középiskolákkal való kapcsolatépítésnek is köszönhető. Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziummal és az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskolával kötött együttműködés értelmében különböző továbbtanulást segítő programokban és ösztöndíjakban részesülhetnek a középiskolások.

Ebben a tanévben 191 SZTE-s hallgató tanévkezdését könnyítette meg az SZTE a Szegedi Tehetséggondozó Tanáccsal és az SZTE Junior Akadémiával közösen kiírt ösztöndíjával, a Start ösztöndíjjal. A nyertes pályázók 40 és 100 ezer forint közötti egyszeri támogatásban részesülhettek. A lehetőségre azok pályázhattak, akik a felvételi eljárás során az SZTE-t jelölték meg első helyen, és felvételt nyertek.

– Nagyon népszerű az ösztöndíj az újdonsült SZTE-s hallgatók között: 1400 pályázatból kellett kiválasztanunk a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatókat – mondta Badó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács és az SZTE Junior Akadémia elnöke. Idén először nemcsak az alapszakra jelentkezők, hanem a mesterszakot kezdők is pályázhattak a lehetőségre.

Az SZTE Junior Akadémia célja, hogy a diákok a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból profi szakemberek segítségével, miközben nemcsak tudásuk bővül, hanem testi-lelki felkészültségüket is erősíthetik, gyakorlati ismereteket szerezhetnek. Ezért a november a workshopok hónapja az egyetemi egységnél. Indul például beszédfejlesztő tréning angol nyelvenFischer Mónikavezetésével, deSeres Jánostanácsadó szakpszichológus önismereti foglalkozásaira, a Magyar Imitációs Egyesület elsősegélynyújtó workshopjára vagyKemény Zsanettkoncentráció fejlesztő és relaxációs technikákat átadó jógafoglalkozásra is jelentkezhetnek a középiskolások és egyetemisták. Emellett továbbra is a fiatalok rendelkezésére áll az ingyenes online pályaválasztási tanácsadás, amelyet az SZTE Karrier Iroda együttműködésével valósít meg az akadémia.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.