Vásárcsarnok épül Szentesen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Novemberben bontanak, aztán pedig építkeznek a Rákóczi utcai zöldségpiacon. Ha enyhe lesz a tél, akkor április végére új, fedett csarnokban vásárolhatnak majd a piacra járók - írja a Délmagyar.

A lap cikke szerint már nyár végére az új helyen kereskedhettek és vásárolhattak volna a szentesiek, ám a 2017-ben megnyert pályázat nem akart valósággá válni: a legutóbbi közbeszerzés kiírása után kiderült, a beérkezett árajánlatok legolcsóbbika is jócskán drágább volt, mint a rendelkezésre álló keret.

Megoldásként új terveket készíttetett a város, amelyek ugyan megváltozott tartalommal, de nem csökkentett formában ké­­szültek. Mindössze annyi változás történt, hogy más építészeti karakter szerint készül el majd a vásárcsarnok.

Az öt hónap alatt felépülő új csarnokban több mint ötszáz négyzetméteren árusíthatnak majd az eladók, az asztalok mellett hét pavilon és szociális helység is készül, a csarnok pedig temperáló fűtést kap majd. Felújítják a volt buszgarázst is, az épület új tetőt kap, benne pedig tarolóhelyiséget és vizesblokkot alakítanak ki, valamint egy fedett összeköttetést is biztosítanak a csarnokhoz.

(Fotó: Majzik Attila)

Előző sztori

Szerbiában is elérhető a koronavírus kezelésére fejlesztett gyógyszer

Következő sztori

Hűvös, szeles idő vár ránk

Legutóbbi hasonló cikkek