//

Várják a vérplazmát adó donorokat Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Szeged Első Lions Club kezdeményezésére a Szegedi Tudományegyetem vezetése a személyes példaadás gesztusával hívja fel a figyelmet, és kéri a koronavírus-fertőzésen átesett, de már meggyógyult embereket, hogy az intenzív osztályra került, súlyos állapotú koronavírus-fertőzött betegek gyógyulási esélyeinek növelése érdekében adjanak vérplazmát.

Mint közismert, a már meggyógyult koronavírus-fertőzöttek véréből előállítható plazmakészítmény (rekonvaleszcens plazmaterápia) a kritikus állapotú fertőzött betegek leghatásosabb terápiája, a levett vérplazmában található immunoglobulinok, antitestek, gyulladásos mediátorok ellen termelődött ellenanyagok használhatók fel a citokinvihar elleni küzdelemben, az intenzív osztályos kezelés során.

Magyarországon a legfrissebb adatok szerint már közel 64 000 embernél azonosították a COVID-19 fertőzöttséget, akik közül eddig elenyésző számban jelentek meg vérplazmaadáson.

A Szegedi Tudományegyetem vezetése képviseletében dr. Fendler Judit kancellár és dr. Dömötör Máté jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgató, valamint a Szeged Első Lions Club két vezetője, dr. Bella Zsolt soros elnök és dr. Szeri István alelnök a vérplazmaadást megelőző véradáson jelent meg a Szegedi Regionális Vérellátó Központ Honvéd téri székházában.

Az országos protokoll része, hogy a véradás során megvizsgálják a koronavírus elleni antitestek jelenlétét és minőségét, majd pozitív elbírálás esetén lehet csak plazmát adni. A véradáson megjelent vezetők arra kérik a koronavírus-fertőzésen átesett, de már legalább három hete gyógyult személyeket, hogy jelentkezzenek vérplazmadonornak a Szegedi Regionális Vérellátó Központban (részletek és jelentkezés az ovsz.hu oldalon).

A vérplazma-terápiával jelentősen javulhatnak a súlyos állapotú betegek életesélyei, csökken a koronavírus-járvány halálozási mutatója, valamint az egészségügyi ellátó rendszer fokozódó terhei. 

(Forrás: SZTE)

Előző sztori

Kórházlelkészek találkoztak Szegeden

Következő sztori

Koronavírus esetén magas halálozási kockázatot jelent a légszennyezés

Legutóbbi hasonló cikkek