„Szegeden nem lehet közlekedni reggelenként”

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megtartotta szokásos, hó eleji fogadóóráját Német Ferenc fideszes önkormányzati képviselő. Elmondása szerint legtöbben a szegedi közlekedés nehézségeiről fejtették ki véleményüket.

A képviselő lapunknak elmondta, a koronavírus-helyzet alakulása miatt ezúttal az idősek távol maradtak, de telefonon így is becsatlakoztak a fogadóórába, amelyen az elsődleges téma a forgalomszabályozás, illetve az abból adódó probléma volt.

– Szegeden nem lehet közlekedni reggelenként. Öt-hatszáz ember megy egy iskolába minden reggel. A szülők és a kisgyermekes családok arról panaszkodtak, hogy a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola körül, valamint a Tisza-parti Általános Iskolánál az autósok nem tudnak megállni, a kerékpárosok pedig az autósok miatt nem tudnak közlekedni – osztotta meg tapasztalatait a képviselő.

Megemlítette, többen is szóba hozták, hogy Újszegeden a legtöbb buszmegálló fedetlen, ez pedig az esős időszakban komoly gondot jelent. Szót ejtett arról is, hogy a közéletet érintő problémák, mint például a Joób Márton-ügy is felmerült a fogadóórán.

Német azt is elárulta, hogy Chovanech Kata képviselőtársa nemrég műtéten esett át, így ő csak virtuálisan volt jelent a fogadóórán.

Előző sztori

Ápolókat és beteghordókat bántalmazott egy csongrádi bűnöző

Következő sztori

TÉRkép: ilyen volt, ilyen ma a Széchenyi tér