Tovább tartanak nyitva a szegedi temetők

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legfontosabb információk egy helyen.

A meghosszabított nyitvatartás mellett megerősített rendészeti szolgálat is biztosítja a nyugodt emlékezést a szegedi temetőkben, ahol a rendőrök és a polgárőrök közösen járőröznek.

A szegedi temetők egységesen reggel 7 és este 8 óra között lesznek nyitva november 6-ig. A Szegedi Temetkezési Vállalat külön felhívja a megemlékezők figyelmét, hogy temetői látogatások alkalmával érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét, amelyet a köztemetők ügyfélszolgálati irodájában lehet meghosszabbítani. Ügyintézőik 8:00-18:00 között állnak a hozzátartozók rendelkezésére.

A Belvárosi temetőben a szokásosnál jóval erősebb gyalogosforgalom miatt október 30. és november 2. közötti időszakban a gépjárműforgalmat egyirányúsítják: a Fonógyári út felől lehet majd behajtani és a Bajai út felé lehet elhagyni a temetőt gépkocsival.

A tömegközlekedést érintő módosításokról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Megemlékezések a temetőben

Belvárosi köztemető szóróparcellájánál október 31-én 9:30-11:30 órakor „Kavicsüzenet” formájában emlékeznek, búcsúznak együtt. Lehetőséget biztosítanak 4-6 cm széles kavicsokra rövid üzenet felírására és a vizes szóróparcella egy kijelölt helyén történő végleges elhelyezésére.

Ökumenikus imádságos megemlékezés lesz november 1-jén 15 órától a Szegedi Belvárosi köztemető virágokkal díszített ravatalozó udvarán. Négy történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református, baptista) képviselői várják közös imára az emlékezőket, ahol a Szegedi Kürt Kvartett kamaraegyüttes közreműködik.

Előző sztori

Megint egészségtelen a levegő Szegeden

Következő sztori

Parragh László marad a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Legutóbbi hasonló cikkek