Sport

Kecskés Ákos gyermekkori álma teljesült a válogatottba szóló meghívóval

Kecskés Ákos gyermekkori álma teljesült a válogatottba szóló meghívóval

2020. október 22., csütörtök
Kecskés Ákos gyermekkori álma teljesült a válogatottba szóló meghívóval

A 24 esztendős hátvéd a Rádió 88-nak adott interjújában elmondta, nagyon örült Marco Rossi meghívójának, hiszen ezzel gyermekkori álma vált valóra.

– Minden edzésen és a mérkőzéseket megelőzően is úgy készültem, hogy talán megkapom a lehetőséget. Sajnos ez elmaradt, de bizakodó vagyok és úgy gondolom, hogyha a jövőben is így dolgozom, akkor megkapom a lehetőséget és megpróbálok vele élni – mondta a szegedi kötődésű játékos. Hozzátette, az öltözőben uralkodó pozitív légkörnek, valamint a taktikai hadrendnek köszönhető az elmúlt mérkőzéseken mutatott eredményes játék.

Kecskés Ákos 2018-ban szerződött a svájci élvonalban szereplő Lugano csapatához, amelynek színeiben bajnoki bronzérmet szerzett, valamint bemutatkozhatott az Európa-liga csoportkörében is. Elmondása szerint második otthonaként tekint a városra.

– Nagyon jól érzem magam Svájcban a foci és magánélet terén is. Luganóban olaszul beszélnek, ami nekem ötévnyi olaszországi légióskodás után előny, hiszen nem kellett új nyelvet megtanulnom. Szinte otthon érzem magam – fogalmazott.

A Tisza Volán neveltje az interjúban szót ejtett a Szegedhez fűződő viszonyáról is.

– Csongrád-Csanád megye Szegeddel és Hódmezővásárhellyel mindig a szívem csücske lesz. Szegednek rengeteget köszönhetek, onnan indult a karrierem, ott jártam iskolába, az a kedvenc magyar városom – ecsetelte. Hozzátette, hogy profi karrierje után szívesen segítené a szegedi labdarúgást.

Névjegy

Kecskés Ákos 1996. január 4-én született Hódmezővásárhelyen. Pályafutását a Makó utánpótláscsapatában kezdte, majd a Tisza Volánhoz szerződött, ahonnan az Atalantához vezetett az útja. Karrierje során kölcsönjátékosként megfordult az Újpest, a lengyel Termalica és a Korona Kielce csapatában is. 2018 óta a svájci élvonalban szereplő Lugano játékosa.  

Kiemelt kép: FC Lugano

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.