Sport

Éremért száll harcba a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

Éremért száll harcba a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

2020. október 8., csütörtök
Éremért száll harcba a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

Negyedik éve kezdi a szezont a névadó szponzor Goodwill Pharma székházában tartott sajtótájékoztatóval a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es jégkorongcsapata. Idén újdonság volt, hogy maszkban ültek a résztvevők a járványügyi előírások maximális betartása mellett. A tavalyi bajnokság félbeszakadt a vírus miatt: épp a bronzéremért léphetett volna jégre a gárda, amely így lemaradt a dobogóról.

Jelentős változások történtek a csapatnál: ketten távoztak, Kis Attila és Láng Csaba is Dunaújvárosba ment, a helyükre tizenkét játékos érkezett, közülük szegediként tért vissza Ambrus András, Lippai Balázs és Varga Zalán. A keretben a kezdésnél 34 játékos kapott helyet, játékos-edzőként György Róbert a vezetőedzői feladatokat is ellátja. A 24 éves tréner az utánpótlásba kerülő Prakab Gábort váltotta a poszton.

– A szövetség egyértelmű szándéka az elmúlt két évben, hogy emelje az OB II színvonalát, megfelelő helyet teremtve az Erste Ligába igyekvő fiataloknak. Ez a törekvés eredményes, így idén is erősebb lett a mezőny. Mi is erősítettünk, Erste Liga-tapasztalattal rendelkező játékosok érkeztek, de ezt a riválisok is elmondhatják magukról. Örülök, hogy egyre jobb hokit tudunk Szegedre hozni, így az utánpótlásunk magasabb színvonalú meccseket láthat. Tavalyhoz képest az Egerszegi Titánok nem folytatja a küzdelmeket, ezt külön sajnáljuk, mert van feléjük restanciánk – emelte ki Pápai Miklós. Ami az új edzőt illeti, György Róberttől azt várja, friss lendületet kap a csapat általa.

A mezőnyben öt együttes kapott helyet, a szegediek mellett a MAC Ikonok, a székesfehérvári Hevület, a dunaújvárosi Worm Angels és a címvédő Kanadai Magyar Hokiklub. Az alapszakaszban körmérkőzések lesznek, ez négy szegedi és négy idegenbeli bajnokit jelent, majd az első négy gárda bejut a rájátszásba. A szezon rögtön egy hazai meccsel indul, jövő vasárnap 19 órától a MAC Ikonok ellen kezdenek a szegedi műjégpályán.

– A bő keretre azért lesz szükségünk, mert egyre több gyerek játszik az utánpótlásban, a szezon végére várhatóan átlépjük a kétszázas számot, így a velük foglalkozó edzőknek kevés idejük marad a játékra. Ahhoz, hogy mindenhol emelni tudjuk a minőséget, ezt a kettős terhelést szerettük volna csökkenteni – mondta Pápai.

A tervek szerint az OB II-ben is nézők előtt léphetnek jégre a szegediek, ehhez a klub megkapta a szövetség útmutatását, amelyet szigorúan be is tart majd.

– Nagy hagyománya van a városban a jégkorongnak, a bajnokságban miénk a legmagasabb nézőszám, szeretnénk őket kiszolgálni. Mindezt természetesen úgy, hogy közben óvjuk a játékosok és a drukkerek egészségét – árulta el. A célkitűzéssel kapcsolatban kijelentette: a rájátszásba be kell jutni, megérzése szerint pedig érmet is akasztanak majd a szegediek nyakába.

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű OB II-es csapatának 2020–2021-es kerete (dőlt betűvel az új igazolások, zárójelben előző csapatuk):Ambrus András (Egerszegi Titánok),Annus Döme, Balázs Csongor, Barcsik Gergő,Bata Dániel László (KMH), Bálint Tamás (Vasas),Becsei Bonifác,Bontovics Márton (KMH),Borsos Erik, Bozóki Zoltán, Csanády Zsombor,Dabasi Balázs (KMH), Garbacz Máté (Svédország),György Róbert, Hajdu Botond,Kordisz András (MAC),Korom Zénó,Lippai Balázs (újrakezdte),Lőrincz Barnabás, Losonci Ádám,Mach Márton (KMH),Maslac Michael, Muzsik Norbert, Pallós Péter, Rózsahegyi Ádám, Sebők Dominik, Sebők Krisztián,Szabó Dávid (Lehel HC),Szalai Ákos, Szalai Gergő,Szokolov Artyom (Debreceni HK),Varga Dávid,Varga Zalán (Vasas),Vastag Márk.Játékos-edző:György Róbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.