Közélet

Elhunyt Sean Connery

Elhunyt Sean Connery

2020. október 31., szombat
Elhunyt Sean Connery

A halálhírt családja jelentette be szombaton. A tájékoztatás szerint Conneryt bahamai otthonában, álmában érte a halál. A család részletek nélkül csak annyit közölt, hogy a színész egy ideje betegeskedett.

Sir Sean, akit II. Erzsébet királynő 2000-ben emelt a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra, Őfelsége leghíresebb titkos ügynöke, James Bond első filmbeli megtestesítőjeként tett szert világhírnévre. Connery hét Bond-filmben alakította a valóságban is létező brit külső hírszerzés, az MI6 007-es ügynökét, először 1962-ben.

Oscar-díját 1988-ban vehette át az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért.

A skót származására rendkívül büszke Connery Edinburghban, Skócia fővárosában született 1930-ban szegény munkáscsaládban.

Színészi pályafutásának kezdete előtt több szakmában kipróbálta magát: volt koporsófényező, tengerész, rendszeresen állt modellt a művészeti akadémia növendékeinek, majd Londonba utazott és 1950-ben harmadik helyezést ért el a Mr. Universe testépítő versenyen.

A filmstúdiók eleinte középszerű filmekben adtak neki lehetőséget. Első komolyabb szerepét Lana Turner oldalán kapta 1958-ban a Máshol, máskor című filmben, de a világhírt a dr. No című első James Bond-filmben nyújtott főszereplői alakítása hozta el számára.

A Gyémántok az örökkévalóságnak című Bond-epizód után ugyan átadta a 007-es ügynök szerepét Roger Moore-nak, de James Bond utána következő megtestesítői sem tudták őt feledtetni.

Tizenkét év szünet után, 1983-ban vállalt ismét egy Bond-filmet, amelynek címe - Soha ne mondd, hogy soha - a szóbeszéd szerint egy korábbi ígéretére utalt, ugyanis amikor 1971-ben elbúcsúzott a karaktertől, kijelentette, hogy többé nem vállal Bond-filmet.

Sean Connerynek semmiféle színészi képesítése nem volt - csak kiváló színészi adottságai, így sem a nézők, sem a kritikusok nem tudták beskatulyázni.

Felejthetetlen alakítást nyújtott például Sidney Lumet A domb című filmjének Roberts őrmestereként is. Legalább ilyen emlékezetes volt A jégsziget foglyai (1969) önfeláldozó Amundsenjének szerepében, és hiteles tudott lenni Hitchcock mozijában, a Marnie-ban (1964) is.

Ahogy idősödött, egyre összetettebb figurák szerepeit bízták rá. Mély átéléssel és bölcsességgel jelenítette meg A rózsa neve (1986) nyomozó szerzetesét - ezért az alakításért BAFTA-díjat kapott -, vagy a Medicine Man (1992) Afrikában küzdő orvosát.

Központi figurája volt olyan akciófilmeknek is, mint a Szikla (1996) vagy a Vadászat a Vörös Októberre (1990). Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989) című kalandfilmben ő alakította a kalandor régész édesapját.

Connery 1998-ban elnyerte a BAFTA legrangosabb díját, a British Academy Fellowshipet.

Utolsó filmje a 2003-ban, Alan Moore képregényéből készült A szövetség című alkotás volt.

Ezután visszavonult és több filmszerepet nem vállalt, bár 2012-ben a Sir Billi című animációs filmhez kölcsönözte a hangját, mivel a film főszereplőjét róla mintázták.

Conneryt már 1997-ben felterjesztették a lovagi címre, de akkor kihúzták a nevét a listáról, mert nyíltan támogatta a skót függetlenségi mozgalmat.

A közvélemény nyomására azonban a brit kormány végül meghátrált, sőt Connerynek megadatott az is, hogy a magas kitüntetést Edinburghban, hagyományos skót népviseletben vehette át.

Sir Sean Connery második feleségével, Micheline Roquebrune-nel élt. Első házasságából született Jason nevű fia a filmszakmában dolgozik, csakúgy, mint unokája, a 23 éves Dashiell Quinn Connery.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.