Egyszer volt: Egy hajó, amely a tengert járta!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Budapesten 1936. április 16-án ünnepélyes keretek között bocsájtották vízre a harmadik Duna-tengerjáró hajót, a Szegedet. 

Magyarországon Trianon katasztrófája után került előtérbe a folyam-tengerhajózás, hiszen az elcsatolások miatt az ország elveszítette tengeri kikötőit, valamint kereskedelmi flottáját is. Az első hajót, a BUDAPEST-et 1934-ben építették meg. A SZEGED motoroshajó méreteiben csak kevéssel tért el elődjétől, építésénél azonban felhasználták annak üzemi tapasztalatát mind a hajó alakját, mind a gépészetet illetően.

A hajó hossza 56,32 méter, szélessége 8,5 méter volt. A hajótest építésénél magas szilárdságú acélt használtak, ami súlymegtakarítást jelentett. A külső lemezeket és a főfedélzetet szegecselték, a többi szerkezeti részt hegesztették. A hajótest első részében helyezkedett el a raktár, a lánckamra, a mellső ballaszttank és a legénységi háló. Mögötte alakították ki a két áruteret, gépteret, üzemolajtankot, hátsó ballaszttankot és farkamrát. A tiszti lakrész a hajó hátuljában volt 9 lakrésszel és 13 ágyhellyel. Itt volt a tiszti étkező, konyha, éléskamra, fürdő és tiszti WC is. A kapitány és a rádiótiszt a jobb kilátás érdekében egy méter magasabb szinten, a felső felépítményben kapott helyet. A gépi berendezés dízel-elektromos rendszerű volt, két dízel-dinamó gépcsoporttal és 180 LE teljesítménnyel. A két hajócsavart egy-egy villamos motor hajtotta.

A SZEGED még a vízrebocsátás hónapjában, április végén 450 tonna áruval elindult első útjára. A hajó 1937-ben 6 utat tett meg 7980 tonna áruval, 30 258 tengeri mérföldet teljesítve.

A hajó első kapitányát, Földes Károly tengerészkapitányt meghatározott időre szóló szerződéssel alkalmazták havi 300 pengő fizetéssel. A személyzetet – amely 50 főből állt (3 parancsnok, 7 beosztott fedélzeti tiszt, 12 gépszolgálati tiszt, 3 tisztjelölt, 5 altiszt, 14 matróz, 3 szakács, 3 pincér) – az akkori gyakorlatnak megfelelően egy-egy teljes útra szerződtették.

1941. június 27-én az ország hadiállapotba lépett a Szovjetunióval. A SZEGED-et a többi tengerhajóval egyetemben a kormány nyomására a német hadi-utánpótlás szolgálatába állították. A kényszerszerződés megkötésekor a SZEGED Isztambulból indult hazafelé. A bérlet tartama egy hónapra szólt, s a szerződés azt is kikötötte, hogy további egy hónap haladék után a német hadvezetőség köteles a hajókat a társaságnak kereskedelmi célra visszaadni. A SZEGED napi bérleti díja 975 birodalmi márka volt.

A kereskedelmi forgalomba való visszaállításból semmi sem lett, sőt a bérleti díj fizetése is elmaradt. A magyar kormány 1942-ben a hajókat üzemeltető DTRT.-t kötelezte, hogy a BUDAPEST, KASSA, TISZA és KOLOZSVÁR nevű hajókat teljesen engedjék át a német katonai hatóságnak. Egyedül a SZEGED motoroshajó maradt a DTRT. üzemeltetésében a magyar–török áruforgalom lebonyolítására. Ezt a feladatott teljesítette 1943-ig, amikor javításra a Ganz Hajógyárba került. Javítása után a következő évek hadi helyzete nem tette lehetővé a Duna-tengerjáró hajó kereskedelmi célú szolgálatát.

A hajó 1968-ban a csepeli Szabadkikőtőben fejezte be vízi pályafutását, a későbbiekben még vízi raktárként funkcionált.

Forrás: Dr. Bíró József: A magyar Duna-tengerhajózás története a felszabadulásig. Fotó: Fortepan

Előző sztori

A kisfiú, aki elment Szerencset próbálni

Következő sztori

A magyarok többsége szerint nem való az óvodákba az LMBTQ-érzékenyítés

Legutóbbi hasonló cikkek