Krimi

Ápolókat és beteghordókat bántalmazott egy csongrádi bűnöző

Ápolókat és beteghordókat bántalmazott egy csongrádi bűnöző

2020. október 6., kedd
Ápolókat és beteghordókat bántalmazott egy csongrádi bűnöző

A megalapozott gyanú szerint a vádlott szeptember 27-én az esti órákban szóváltásba keveredett, amelyből sérülései keletkeztek. A rendőri intézkedést követően a szentesi kórházba szállították sürgősségi ellátás céljából társával együtt.

A vádlott az ellátás során végig agresszív, másokat és saját magát is veszélyeztető magatartást tanúsított, ezért az ellátók, valamint az ellátás biztonsága érdekében felsőtestét ágyhoz szíjazták. Ezalatt a vádlott hangosan kiabált, megöléssel fenyegetve az őt ellátókat, illetőleg köpködött is. Az ellátás során az egyik ápoló, mivel látta, hogy a vádlott arca véres, meg akarta törölni egy kendővel, mire a vádlott válaszul a szabadon maradt lábával fejbe rúgta a sértettet. Ezt követően a vádlott egy másik ápolót is felsőtesten rúgott, mialatt egészségügyi ellátásban próbálták részesíteni.

Mindkét ápoló a vádlott cselekménye következtében zúzódásos, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a sérelmükre elkövetett könnyű testi sértés miatt joghatályos magánindítványt terjesztettek elő a vádlott felelősségre vonása érdekében.

A hajnali órákban a vádlott, miután felébredt, kiszabadította magát és a szintén az ágyhoz kötözött társát is, majd hangosan kiabálni kezdett. Ezt észlelték a kórházban éjszakai műszakban szolgálatot teljesítő beteghordók, akik felszólították a vádlottat, hogy hagyjon fel a magatartásával. Erre a vádlott három alkalommal, ököllel arcon ütötte az egyik, míg egy alkalommal ököllel felsőtesten ütötte a másik beteghordót, majd a társával együtt a helyszínről távozott. A vádlott által okozott sérülések ebben az esetben is 8 napon belül gyógyulóak voltak.

Mind a vádlottat ellátó ápolók, mind a beteghordók közfeladatot ellátó személynek minősülnek.

A fentiekre figyelemmel a járási ügyészség a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta, amit különös visszaesőként követett el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.