Sport

Új arcát mutatta meg a Szeged a Tisza-parti rangadón

Új arcát mutatta meg a Szeged a Tisza-parti rangadón

2020. szeptember 14., hétfő
Új arcát mutatta meg a Szeged a Tisza-parti rangadón

A Siófok ellen két hete mgeszerzett első győzelem és a válogatott szünet után más arcát mutatatta Szeged-Csanád GA NB II-es labdarúgócsapata a Szolnok ellen sikerrel megvívott Tisza-parti rangadó után.

Kezd összeállni a csapat

- Messze még a célunk, de lépdelünk előre és örülök neki, hogy ez most eredménnyel is párosult - mondta lapunknak Dobos Barna vezetőedző a találkozó másnapján. A tréner arra a felvetésre, hogy lényegesen stabilabbnak tűnt a csapat vasárnap, azt mondta, hogy az eddigi meccseken nagy egyéni hibák is kellettek a gólokhoz, ez pedig nehézzé teszi a pontszerzést egy ilyen kiegyensúlyozott bajnokságban.

- Vagy úgy tudjuk megoldani ezt a problémát, hogy jobb képességű játékosokat igazolunk, vagy fejlesztjük a keretben lévőket, ami persze idősebb korban már nehezebb. Szilvási Péter leigazolása minőségi erősítést jelentett a védelemben, ugyanakkor az egyik kulcsjátékos, Tóth Gábor kiesett onnan, ami komoly érvágás. Szolnokon is akadt az ellenfélnek olyan helyzete, amit a jövőben szeretnék elkerülni. Tovább kell erősítenünk és dolgoznunk - fejtette ki a tréner.

Az év eleji sikertelenség megtépázta a játékosok önbizalmát, Szolnokon azonban már itt is pozitív változást lehetett felfedezni. - Az első győzelem átszakít egy gátat, ez össze is kovácsolja a csapatot. Ugyanakkor a támadójátékon is kellett változtatnunk, mert a helyzeteink megvoltak, de nem tudtuk kihasználni a legnagyobb ziccereket sem. Az, hogy tegnap két gólt tudtunk rúgni és nem kaptunk egyet sem, önmagáért beszél - részletezte a siker egyik kulcsát Dobos Barna.

Egy bajnoki- és egy kupameccs négy nap alatt

Sok ideje nem lesz pihenésre a csapatnak, szerdán hazai pályán a tabella élmezőnyéhez tartozó Gyirmót ellen játszanak hazai pályán bajnokit, majd szombaton a harmadosztályú Veszprém otthonában lépnek pályára a Magyar Kupában. - Egy újabb győzelem tovább erősítené a csapat önbizalmát és megalapozná a hangulatot a kupameccsünkre. A legnagyobb problémát most is az okozza, hogy ki esik ki a csapatból sérülés miatt, most is vannak olyanok, akiknél kérdéses, hogy pályára tudnak lépni. Szeretnénk még igazolni is, hogy ilyen esetben könnyeben tudjunk pótolni egy kieső játékost. Ilyenkor a regeneráció nagyon fontos, ehhez például nagy segítség az a jégkamra is, ami újdonság az egyesületnél - mondta az előttük álló napokról a vezetőedző.

A Siófok elleni győzelem nem csak a csapatnak, de a szurkolóknak is jót tett. A szezon elején többször kritikát megfogalmazó szurkolótábor tegnap Szolnokra is elkísérte a csapatot, körülbelül ötvenen voltak a vendégszektorban. - Igazi támogatást és segítséget kaptunk a szurkolóinktól vasárnap. Amit a szezon előtt és azóta is többször kértem, a mérkőzésen támogassanak bennünket és ne kritizáljanak a 10. perc után, ha nem úgy megy a játék, ahogy azt várták, annak is megvan az ideje a mérkőzés után. Ez Szolnokon most megvalósult és szurkolásuk sokat segített a győzelmünkben.

(Fotó: Mészáros János/Új Néplap)


A Gyirmót elleni bajnoki mérkőzés szerdán 19 órakor kezdődik a Szent Gellért Fórumban, a Veszprém elleni idegenbeli kupameccs szombaton 15 órakor veszi kezdetét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.