Közélet

Kiköltöznek az esküvők az éttermekből

Kiköltöznek az esküvők az éttermekből

2020. szeptember 27., vasárnap
Kiköltöznek az esküvők az éttermekből

– A lakodalom önmagában nem minősül zenés-táncos rendezvénynek. Ám ha azt vendéglátó üzletben rendezik meg, abban az esetben a rendezvénynek 23 órakor véget kell érnie. Ha más jellegű helyszínen tartják az ünnepséget, akkor azt nem kötelező elhagyni este 11 órakor – ez derül ki az operatív törzs tájékoztatásából, amelyet a Magyar Vendéglátók Ipartestülete megkeresésére adott a zenés-táncos rendezvények családi esküvőkre vonatkozó korlátozásairól.

Ebből már látható, hogy a vendégek 23 órára előírt távozásával az elkövetkező évben kevesebb lehet a zárt üzlettérben, vagyis a klasszikus vendéglátóhelyeken, éttermekben megrendelt lakodalom.

Egyes piaci vélekedések szerint az is alternatíva, hogy a télen egyébként is korábban sötétedő hét végi napokon már ebédidőben elkezdődhetnek az éttermi ünneplések.

Ugyan a téli időszak közeledtével egyre kevesebb lehetőség lesz a kitelepülésekre, amikor külső helyszínen veszik igénybe az étterem szolgáltatásait, de ez is megoldás lehet arra, hogy ne kelljen este 11-kor szélnek ereszteni a násznépet.

A tömegrendezvényeken kívül a családi eseményeket sem kímélő korlátozásnak az adja az alapot, hogy a megjelentektől teljesen függetlenül a vendéglátó üzletekben 23 óra után másnap reggel 6 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével tilos vendégként tartózkodni.

Bezárnia viszont nem kötelező az éttermesnek, mivel az éjszakai órákban kivételesen az a vendég is betérhet, aki az élelmiszert elvitelre rendelte és az összeállított csomagért jelentkezik, illetve szeretné kifizetni a rendelést. Ebben az esetben a vásárló éjfél előtt is meglátogathatja a vendéglátóhelyet, azonban fontos, hogy kötelezően maszkot kell viselnie, amit ellenőriznie kell a kiszolgálónak, mivel nem helyben fogyasztásra, hanem üzletben történő vásárlásra kerül sor.

Amennyiben nincs maszk a betérőn, fel kell szólítani annak viselésére vagy meg kell tagadni számára a megrendelt étel vásárlását, akárcsak a boltokban. Ha viszont a megengedett, 23 óra előtti napszakban tér be valaki egy étterembe frissen tálalt, á la carte étkezésre, a belépéskor akkor is maszkot kell viselnie, ám ha vendégként jött, a fogyasztás idejére az asztalnál már leveheti a védőviseletet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.