Sport

Megérdemelt szegedi győzelem a Tisza-parti rangadón

Megérdemelt szegedi győzelem a Tisza-parti rangadón

2020. szeptember 13., vasárnap
Megérdemelt szegedi győzelem a Tisza-parti rangadón

A hazai pályán hibátlan Szolnok az idegenben még nyeretlen Szeged-Csanád GA-t fogadta az NB II. nyolcadik fordulójában.

Veszélyesen kezdett a házigazda, az első percekben Rokszin tesztelte Vargát, majd Novák maradt le centikkel egy beadásról. A kezdeti lendület aztán alábbhagyott és fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását a Szeged. Az első félidő hajrájában egy szemrevaló bal oldali akciót követően Jovanovics centerezett, a menteni igyekvő Kovács Olivér balszerencsésen ért a labdába, így az a bal alsóban kötött ki.

A fordulást követően két óriási helyzet adódott a vendégek előtt, de sem Germán, sem Takács nem tudta mattolni a korábbi szegedi Molnár F. Tamást. A játékrész közepén volt egy jó ötperces periódusa a Szolnoknak, de nem tudtak kiegyenlíteni. A 76. percben eldőlt a találkozó: a csereként beálló Bitó a saját térfeléről meglódulva áthámozta magát három szolnoki védőn, majd kiszorított szögből bravúrra késztette a hálóőrt, Molnár F. pechére pont Takács elé pattant a labda, a hórihorgas center pedig nem hibázott.

A hajrában mindent egy lapra feltéve támadott a házigazda, de csak kapufáig jutottak, gólig nem, így a Szeged megérdemelten vitte el a három pontot a Tiszaligeti Stadionból.

Dobos Barna együttese jövő hét szerdán a Gyirmótot látja vendégül a Szent Gellért Fórumban, míg a Szolnok a Vasas otthonában vendégszerepel a hétközi fordulóban.

Dobos Barna: – Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az első félidőben is veszélyesen játszottunk, egységesen védekeztünk, ebből tudtunk támadásokat vezetni. A második félidőben kinyílt a Szolnok az egyenlítés érdekében. Sajnos az elején kihagytuk a ziccereinket, de utána sikerült betalálni. Az ellenfél is egyenlíthetett volna egy-egy veszélyes pontrúgásból, de ezeket szerencsére megúsztuk.

Merkantil Bank Liga, 8. forduló
Szolnoki MÁV FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–2 (0-1)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1200 néző. Vezette: Gaál Ákos (Bede, Király).
Szolnoki MÁV FC: Molnár F.–Rokszin, Kotula, Horgosi, Tisza, Csirmaz, Tóth B. (Bárdos, 65.), Kovács O., Kónya (Szabó B., 56.), Novák, Tamás. Vezetőedző: Csábi József.
Szeged-Csanád GA: Varga B.–Ódor, Szilvási, Moga, Mohl, Oláh G., Jovanovic, Dobos Á. (Rózsahegyi, 79.), Varga Sz. (Bitó, 73.), Germán, Grumic (Takács T., 31.).  Vezetőedző: Dobos Barna.
Gól: Kovács O. (43., öngól), Takács T. (76.).

A mérkőzés összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=Q6NAZX33YNs&ab_channel=Szeged-Csan%C3%A1dGrosicsAkad%C3%A9mia

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.