Gazdaság

Hiába a második hullám, még nincs pánikvásárlás a boltokban

Hiába a második hullám, még nincs pánikvásárlás a boltokban

2020. szeptember 15., kedd
Hiába a második hullám, még nincs pánikvásárlás a boltokban

– Az Országos Kereskedelmi Szövetséghez kötődik a hazai kiskereskedelmi piac több mint fele, nemcsak az élelmiszerláncok, hanem a legkülönfélébb iparcikkek értékesítőinek tagságával, például drogéria, bútoráruház, barkácslánc, műszakicikk-kereskedő cégek is közénk tartoznak. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan rálátunk a piac egészére, és mivel mindennapos feladatunk a pillanatnyi vásárlási helyzetek áttekintése, egyértelműen megállapítható, hogy

felvásárlásnak, pánikvásárlásnak semmi nyoma az áruházakban. Vagyis nem ismétlődik az első hullám idején tapasztalt készletfelhalmozás a családok részéről

– közölte a Magyar Nemzettel Vámos György.

A szövetség főtitkára kiemelte: az üzletláncok már korábban megkezdték a felkészülést a második hullámmal érkező lakossági igények kiszolgálására, és azokból a cikkekből, amelyekből a tavaszi áruházi rohamok során sokat vásároltak a családok, jelenleg is megfelelő készleteket tartanak, amihez a szállítói háttér kellő kapacitással rendelkezik.

Emlékezetes, az első hullám érkezésekor, február végén, márciusban többször fordult elő, hogy a tengerentúli, majd az olaszországi kereskedelmi egységekben történtekről szóló tudósítások hatására itthon is megindultak a vásárlók az áruházakba, hogy a megszokottnál jóval nagyobb otthoni készleteket halmozzanak fel tartós élelmiszerekből, illetve tisztító-, fertőtlenítő-, kézmosó szerekből.

Később kiderült, hogy fölösleges volt az eltúlzott vásárlás, mivel még a kijárási korlátozások idején, illetve a boltok nyitva tartásának szűkítése után sem fordult elő sehol az országban, hogy ellátatlanul maradtak a térség lakói, minden esetben elérhetők voltak az alapvető fogyasztási cikkek vidéken és Budapesten egyaránt.

– Azt a vásárlók is láthatták, hogy ha egy polc kiürült, a kereskedők rövid időn belül pótolták a választékot, minden termékkörben.

Nem tapasztaljuk, de nem is lenne értelme a túlzott felvásárlásoknak, hiszen az üzletek jelenleg is korlátozás nélkül nyitva vannak, a boltok és a beszállítók képesek minden lakossági igénynek megfelelni

– szögezte le Vámos György.

Többször elhangzott a kormányzat részéről, hogy mivel a gazdaságnak is működnie kell, és bár változatlanul az emberek egészségének védelme a legfontosabb, az első hullámhoz képest más a járványkezelés módja.

– Ennek fontos része, hogy

a kormány nem tervezi korlátozni az emberek mindennapjait akár a vásárlás, akár a szabad kijárás korlátozásával. A családok a megszokott rendben vásárolhatnak hétköznap és hétvégén is valamennyi üzlettípusban

– húzta alá a kereskedők képviselője. Hozzátette, ennek az is a feltétele, hogy mind a vásárlók, mind az eladók a jogszabályi előírásoknak megfelelően

szabályosan viseljék a szájat és az orrnyílást eltakaró maszkot.

Vámos György a kormányfő által szombaton bejelentett kormánydöntésről – miszerint szigorítják a maszkviselés ellenőrzését – azt mondta:még nem jelent meg a vonatkozó jogszabály, de az nyilvánvaló, hogy

a bolti dolgozók továbbra is kérni, felszólítani fogják a vásárlókat a maszk kötelező viseletére.

– A kereskedők a pontos előírások ismeretében fel fognak készülni a rájuk háruló feladatokra, és azt szeretnék, ha kivétel nélkül minden vásárló betartaná a jogszabályban előírt maszkviselést – ne legyen szükség hatósági bírságolásra, főleg ne üzletbezárásra – szögezte le a főtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.