Hangos csatornafedőre panaszkodnak a Csillag téren

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Úgy tűnik, van még mit csiszolni a nemrég átadott körforgalmon.

Hétfőn egy képriporttal számoltunk be arról, hogy átadták a forgalomnak a megújult Csillag teret. A helyszíni szemlénk alkalmával látszott, hogy néhány helyen még nem fejeződtek be teljesen a munkálatok, ugyanakkor ez a közlekedést nem gátolja.

Nem sokkal cikkünk megjelenését követően egy olvasónk arról panaszkodott, hogy a körforgalom Budapesti körút felőli kijáratánál nem megfelelően helyezték el a csatornafedelet, így az hangosan csattog, amikor áthajt rajta egy jármű.

– Teljesen normális, hogy még nincs minden befejezve, de hogy itt hagyjanak nekünk egy nem precízen lerakott csatornafedelet, amin naponta ezer autó megy keresztül TA-TAM, TA-TAM hangot adva, hát kérem, ez igazi kibabrálás az itt élőkkel – fogalmazott a panaszos.

Előző sztori

Kiderült, miért tilos alkoholt fogyasztani a szegedi kollégiumokban

Következő sztori

„Ha meccset tudunk játszani, az már félsiker”