Decemberben indulhat a tram-train próbaüzeme

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tervek szerint jövő ősszel már utasokat is szállítanak a vonatok.

Közösségi oldalán jelentette be Hódmezővásárhely polgármestere, hogy várhatóan még idén megkezdődik a tram-train próbaüzeme a városban. Márki-Zay Péter a közzétett videóban elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen még egy 18 méteres szakaszon zajlik a munka. Hangsúlyozta, hogy a városban zajlik a tereprendezés, aminek keretében zöldfelületeket is kialakítanak a villamosvonal környezetében.

A polgármester azt is elmondta, hogy a tervek szerint az első járatok 2021 őszén szállíthatják az utasokat Szeged és Hódmezővásárhely között. Az építkezés miatt a két város között szünetelő vasúti közlekedés a tervek szerint az építési munkálatokkal egy időben újraindulhat.

Előző sztori

Kedvezően változott a járvány dinamikája

Következő sztori

Nyolc szegedi iskolában állítanak fel hőkapukat

Legutóbbi hasonló cikkek