Krimi

Acélbetétes bakanccsal rugdostak össze egy szegedi telektulajdonost

Acélbetétes bakanccsal rugdostak össze egy szegedi telektulajdonost

2020. szeptember 25., péntek
Acélbetétes bakanccsal rugdostak össze egy szegedi telektulajdonost

A vádirat szerint a sértett szegedi ingatlana melletti telket egy építési vállalkozó használta, aki erre a földterületre 2019-ben több alkalommal építési anyagot pakolt le. A sértett ezt nehezményezte és ki is nyilvánította az ott dolgozó munkások felé, de ez a vádbeli napig a kölcsönös sértegetésekben merült ki, tettlegességre nem került sor.

A sértett 2019. május 25-én reggel kerékpárral indult hazafelé a közeli boltból, amikor gépkocsival elhaladt mellette az építési vállalkozó két munkása. Miután észrevették a sértettet, az autóval elé vágtak és megállásra kényszerítették, majd a gépkocsiból kiszállva a vádlottak egyike a sértetthez lépett, ököllel arcon ütötte, aki ennek következtében a kerékpárral együtt a földre esett.

A sértett bántalmazásával ezt követően sem hagytak fel, négy-öt alkalommal arcon ütötték, illetőleg mindkét vádlott rugdosni kezdte őt. A vádlottak egyikén fémbetétes munkavédelmi cipő volt, amellyel legalább két alkalommal a sértett mellkasába rúgott.

A vádlottak ezt követően a földön fekvő, vérző fejű férfit magára hagyták, majd a gépkocsival a helyszínről elhajtottak. A sértett a telefonjáról értesítette a mentőket, majd őt kórházba szállították, ahol súlyos állapotban felvételt nyert és gyógykezelték.

A bántalmazás következtében a sértett fejsérülést, valamint a mellkas sérülését szenvedte el a bordatörések mellett, amelyek közvetett életveszélyes állapotot eredményeztek. A sértett sérülései mintegy 4 hét alatt gyógyultak meg.

A főügyészség a vádlottakat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.