Kultúra

A Tornyai-múzeum is bekerült a Nemzeti Kulturális Alap filmsorozatába

A Tornyai-múzeum is bekerült a Nemzeti Kulturális Alap filmsorozatába

2020. szeptember 9., szerda
A Tornyai-múzeum is bekerült a Nemzeti Kulturális Alap filmsorozatába

Az NKA Építészeti Kollégiumának megbízásából készülő epizód rendezője elmondta: számára mindig is a fő téma a folytonosság volt, s a folytonosság szerinte Hódmezővásárhelyen is tetten érhető a hétezer éves Kökénydombi Vénusztól egészen napjainkig.

A 2012-ben felújított Tornyai-múzeumot a filmsorozatban az akkori átalakítás tervezője, Vesmás Péter Ybl-díjas építész mutatta be. Mint elmondta, az épület kiegészítésének és megújításának tervezése előtt megismerte a település és a helyi kerámiaművészet történetét. A Tornyai János nevét viselő kulturális és városrekonstrukciós projekt keretében jött létre a sétálóutca, újult meg a Janáky-testvérek tervezte művelődési központ és a szerb ortodox templom, valamint a múzeum épülete.

Az építész arról is szólt, hogy már 2007 óta tervezték az eredeti épület kiegészítését újabb részekkel és szerencsésnek nevezte, hogy megfelelő idő állt rendelkezésre a 2012-es átadásig. A most forgatott, a vásárhelyi múzeumot ismertető részt a teljes sorozat elkészülte után fogják bemutatni – közölte Vesmás Péter.

(Forrás: Tornyai János Múzeum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.