/

A sokszínű Dél-Alföldről tartottak előadásokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány Régió, hagyomány, történet címmel rendezett konferenciát. Az eseményen Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója is előadást tartott.

Régió, hagyomány, történet címmel rendezett történelmi konferenciát a szegedi Bálint Sándor Szellemi Örökségért Alapítvány és a Szőregi Baráti Társaság a szeged-szőregi faluházban. A két civil szervezet által koordinált esemény előadói között volt Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója és Bene Zoltán író, szerkesztő, esszéista, a Szeged című folyóirat főszerkesztője is.

Miklós Péter a Dél-Alföldről mint történeti régióról beszélt, s a térséget öt dimenzió – az etnikai sokszínűség, a gazdasági tartalmak, az oktatási, kulturális és tudományos területek, valamint a határmentiség és civilizációs kontaktzóna jelleg – mentén vizsgálta. Bene Zoltán Szeged és a környékbeli falvak kapcsolatáról szólt referátumában, valamint a lokális kortárs irodalmi törekvésekben helyezte el a dél-alföldi írok világát.

A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap anyagi támogatása tette lehetővé, amelynek eredményeként a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány egy tanulmánykötet is megjelentetett erre az alkalomra.

Előző sztori

A lengyelektől jöhet a világ első hatékony COVID-gyógyszere

Videó!
Következő sztori

Orbán szerint minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez

Legutóbbi hasonló cikkek