//

Vádat emeltek a Vásárhelyen részegen és bedrogozva kocsit lopó férfi ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén márciusban, a város szikáncsi településrészén egy büfé előtt leállított gépkocsit ittas állapotban eltulajdonított – közölte a vádhatóság.

A vádirat szerint a vádlott észrevette, hogy az autót annak tulajdonosa lezáratlanul parkolta le, s ráadásul a gyújtáskapcsolóban az indítókulcsot is benne hagyta. Elhatározta, hogy ellopja a 280 000 Ft értékű kocsit, ezért beleült, és a helyszínről elhajtott. Magatartásában nem gátolta meg sem az, hogy előzetesen szeszes italt fogyasztott, sem pedig, hogy őt a bíróság korábban már végleges hatállyal a járművezetéstől eltiltotta.

A rendőrség járőrei a Hódmezővásárhely belterületén az autóval közlekedő vádlottat fél órával a lopást követően igazoltatták. Az eljárás során tőle levett vizelet- és vérminták alapján nála közepesen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság igazolódott. A mintákból dizájnerdrog, valamint egy nyugtató hatóanyagát is kimutatták. A vádlott vezetési képességét az alkohol mellett a nyugtató hatóanyaga tovább gyengítette.

A vádlottat a járási ügyészség lopás vétségével valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja, amely bűncselekményeket előéletére tekintettel többszörös és különös visszaesőként követett el. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Előző sztori

Pénzt és piát is lopott Csongrádon a szegedi tolvaj

Következő sztori

Népszerű a szegedi Talent-díj átadásáról készült rövidfilm

Legutóbbi hasonló cikkek