Közélet

Tovább csúszik a makói Hagymatikum fejlesztése

Tovább csúszik a makói Hagymatikum fejlesztése

2020. augusztus 19., szerda
Tovább csúszik a makói Hagymatikum fejlesztése

Eredménytelenül zárult a makói Hagymatikum fürdő bővítésére kiírt közbeszerzési eljárás, emiatt új pályázatot kell meghirdetni - számolt be közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet polgármester.

A Délmagyar szerint a közbeszerzés azért lett eredménytelen, mert a beruházásra szánt központi keret 3,5 milliárd forint, ugyanakkor a legolcsóbb ajánlat is 7,1 milliárdról szólt.

Ennek oka jórészt az, hogy a pályázat meghirdetése óta valóságos árrobbanás történt az építőiparban. Még 2017 decemberében született kormánydöntés a beruházás támogatásáról, de egy év múlva új kormánydöntésre volt szükség, ugyanis az eredeti beruházást két részre bontották.

Az egyik önkormányzati, a fürdő bővítése, amelynek területén szálloda is épülhet, a másik állami, a sportuszoda építése. Így tavaly sok mindent újra kellett tervezni. Idén januárban a fürdő bővítésére az előző év őszén kiírt közbeszerzési eljárás ajánlattételi időszaka lezárult, csakhogy akkor a koronavírus-járvány szólt közbe.

Tavasszal, mint minden más nagy állami beruházásé, a Hagymatikum költségvetése is átmenetileg egy központi vésztartalékalapba került, így mostanáig nem lett volna mi alapján leszerződni a kivitelezővel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.