Politika

Tömeges kizárások kezdődtek az MSZP-ben

Tömeges kizárások kezdődtek az MSZP-ben

2020. augusztus 23., vasárnap
Tömeges kizárások kezdődtek az MSZP-ben

A Magyar Hírlap birtokába jutott dokumentum szerint az MSZP elnöksége egy, a tagság körében megtartott szavazás alapján saját hatáskörében azt kezdeményezte a párt választmányánál, hogy 61 alapszervezet 701 tagját ne vegye figyelembe a soros tisztújító kongresszust összehívó határozatában. Ennek a kongresszusi küldöttek számának meghatározásánál is jelentősége van. Az alapszabály szerint a megyei és fővárosi szövetségek a taglétszám függvényé­ben választanak küldötteket.

A 701 párttag formális kizárása azt jelenti, hogy az érintett megyék minimum tizennéggyel kevesebb küldöttet tudnak küldeni a párt tisztújítására. Mint kiderült, olyan szervezeteket zártak ki, amelyek nem Tóth Bertalan elnök újraválasztását javasolnák.

A lista alapján 72 párttagot zártak ki Borsodban, 177-et Fejérben, 45-öt Kapuváron, 35-öt Hajdú-Bihar-ban, 79-et Komárom-Esztergom-ban, 21-21-et Somogyban és Szabolcs-Szatmárban, nyolcat Veszprém megyében. A történet legdurvább fejezetét Pest megye jelenti, ahol harminc (!) helyi szervezetet és 243 (!) tagot érint a retorzió.

Az alapszervezetek kizárását azzal indokolták, hogy nem rendezték meg helyben a tisztújítást, tehát nem tartották be az alapszabályban rögzített szervezeti és működési rendet. Több tucat olyan alapszervezetet találtunk a listán, amelynél 2012 óta nem volt tisztújítás, ugyancsak több tucatra tehető azok száma is, amelyek 2016 óta csak formálisan működnek, ha egyáltalán léteznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.