Megakadt a munka a Szőke Tiszánál


A lap emlékeztet, hogy még januárban látott neki legalább harminc szakember aSzőke Tisza kiemelésének. A kikötőnél kialakítottak egy egyedülálló csigasoros rendszert, amivel a partra vontatták a gőzöst. Korábban az úszó hajótest köré vízforgató rendszert telepítettek, hogy a kialakuló jégréteg ne okozhasson további károkat, illetve ne akadályozza a téli mentőakciót. Közben a földmunkák is elkészültek.
A lap cikke szerint a kiemelést 15 darab, egyenként akár 80 tonna teherbírású, 10 méter hosszú és 1,5 méter átmérőjű, felfújható ballonnal végezték, amelyek a hajó alatt gördülve segítették a partra húzást.
Nem volt egyszerű
A mentés azonban nem volt egyszerű, akadtak kisebb gondok. Az első problémával akkor szembesültek, amikor a hajó nagyobb része már a szárazföldre került, de a hátulja még a vízben volt. Kiderült, hogy újabb ballonokat kell alá tenni. Ráadásul mindezt közvetlenül a part mellett, iszapos vizes részen.
Másnap pedig a csörlő hibája miatt húzódott a Szőke Tisza kiemelése. A következő napon reggel is jól indult a munka, de sajnos a hajótest megdőlt, ezért a ballonokat egyesével le kellett engedni és odébb rakni pár méterrel.
Ötnapos akció
– Arról, hogy mi lesz a hajóroncs további sorsa, nagyon korai bármit is nyilatkozni. Most, hogy végre a partra került, megkezdődhet a későbbi terveket alapjaiban meghatározó kárfelmérés – mondta a partra vontatás után a Délmagyarországnak a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. ügyvezetője, a mentés koordinátora.
Heizler Tamás hozzátette, hogy nem szimplán a hajó kiemelése volt a cél, hanem az, hogy épségben maradjon, ezért tartott a tervezett két nap helyett öt napig a mentőakció. A munkához egyedi, a Szőke Tiszára szabott technológiát dolgoztak ki, amit nemhogy tesztelni, kipróbálni sem tudtak addig.
További részletek ITT olvashatók.