A Szegedi Tudományegyetem jó hírneve töretlen: ez is kiderül abból a hallgatók körében végzett idei felmérésből, amely során a 2019-ben és a 2015-ben végzett hallgatókat kérdezték. A Szegedi Tudományegyetem rendszeresen felméri végzett hallgatói véleményét, az eredmények alapján pedig folyamatosan fejleszti szolgáltatásait.
Az idei online kérdőívezés során nőtt azon egykori hallgatók száma, akik kitöltötték a Szegedi Tudományegyetem elégedettségi kérdőívét, ésnőtt azoké a válaszadókéis,akik teljes mértékben elégedettek voltak a Szegedi Tudományegyetemmel diplomájuk megszerzésének évében.A 2015-ben végzett felmérés alapján a válaszadók 25 százaléka, 2019-ben 23 százaléka, míg 2020-ban 28 százaléka volt teljes mértékben elégedett az egyetemmel. Emellett a 2015-ben végzett felmérés alapján a megkérdezettek 38 százaléka, 2019-ben 36 százaléka, míg 2020-ban a 33 százaléka adott a maximális hét pontból hatot arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett összességében az egyetemmel a végzés időpontjában.
Javult a Szegedi Tudományegyetem megítélése más felsőoktatási intézményekéhez képest: a 2020-ban végzett felmérés alapján a válaszadók 39 százaléka gondolja azt, hogy kiemelkedő a szegedi egyetem hírneve, a maximális 5 pontból pedig 4 pontot adott további 46 százalék.
2019-hez képest7 százalékkal növekedett a visszatérési hajlandóságis: míg a 2019-ben végzett kutatás alapján 61 százaléka mondta azt, hogy visszatérne az SZTE-re további tanulmányokat folytatni, addig a 2020-as kutatásban résztvevők körében ez az arány már 68 százalék volt. A 2019-ben végzett felmérés eredményeként 85 százalék ajánlaná a szegedi egyetemet másoknak is, míg a 2020-as felmérés alapján 2015-ben és 2019-ben diplomát szerzők esetében ez is növekedett: 87 százalékra.
Az eredményeket tekintve kijelenthető, hogy az előző évekhez viszonyítvanövekedett azon korábbi hallgatók aránya, akik a Szegedi Tudományegyetem hírnevét jónak vagy kiválónak minősítették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.