Jó ütemben halad az ország egyik legmodernebb arénájának építése

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly novemberben az alapkőletétellel hivatalosan is elkezdődött az új szegedi sportaréna építése. Az egykori SZEOL-pálya helyére épülő létesítmény kivitelezése feszes ütemtervet követel meg, mivel a tervek szerint 2022 januárjában kézilabda-Európa-bajnoki meccseket rendeznének a csarnokban. A Modern városok program keretében 35 milliárd forintból megépülő sportkomplexumban talál majd új otthonra többek között a MOL-Pick Szeged és a nemrégiben indult kézilabda-akadémia is.

– A jelenlegi egészségügyi helyzet nem egyszerűsítette meg a munkát, de egyelőre a tervek szerint haladnak a munkálatok, csúszásra nincs is lehetőség az Európa-bajnokság miatt – válaszolta lapunk kérdésére Bartók Csaba, a Modern városok program szegedi biztosa. Hozzátette, hogy már az eddigi munka sem volt egyszerű, mivel az alapokhoz előbb rengeteg cölöpöt kellett lefúrni a földbe, de ezt a munkafolyamatot is időre teljesítette a kivitelező, jelenleg már az aréna alapozásánál tartanak. – Egyelőre az akadémia két épülete az, ami látványosabb, mivel ott már a földfelszín felett is folynak a munkálatok, de rövidesen a nagy aréna is elkezd kinőni a földből – fogalmazott Bartók Csaba.

Az eredeti tervekben nem szerepelt, de most a kivitelezés közben lehetőség kínálkozott arra, hogy geotermikus hőt használjanak az üzemeltetés során. – Erről már folynak az egyeztetések. Amellett, hogy hagyományos gépészeti eszközöket szerelnek be, jó esély mutatkozik arra, hogy részben zöldenergia felhasználásával üzemeljen az aréna —árulta el Bartók.

Minden igényt kielégít az új aréna
A teljeskörűen akadálymentesített aréna 8300 nézőt befogadására lesz alkalmas, ahol nemcsak sportrendezvényeket rendezhetnek, hanem tökéletes helyszíne lehet koncerteknek, kiállításoknak. Az új sportcsarnokban a 21. század minden követelményének megfelelő körülmények között készülhetnek a sportolók. A multifunkcionális csarnok mellé kétpályás edzőcsarnok is épül majd, emellett egy akadémia alakítására alkalmas, 30 férőhelyes kollégium is helyet kap a 80 fős konferenciaterem mellett.

Az elkészülő új aréna minden részletében a kor legmodernebb létesítményei közé tartozik majd, és ami fontos, nem csak sportcélú hasznosítása lehetséges majd. Ezzel egyébként a mai kézilabda-Bajnokok Ligája mezőnyének legrégebbi sportcsarnokából az egyik legmodernebbe költözhet majd a MOL-Pick Szeged. – A mai élsportban már nüanszok döntenek egy-egy mérkőzés végkimeneteléről, ezek egyike lehet, hogy egy csapat milyen körülmények között készül. Biztos vagyok benne, hogy a sportcsarnok átadásával ezt mi is érezni fogjuk, a szurkolók pedig nagyszerű körülmények között és az eddigieknél többen biztathatnak bennünket – foglalta össze Bánhidi Bence, a MOL-Pick Szeged válogatott kézilabdázója, hogy miért fontos egy új sportaréna a csapat életében.

De nem csak a felnőttek, az utánpótlás kézilabdázók is komoly lehetőséghez jutnak majd az új sportarénával. Néhány héttel ezelőtt kezdte meg működését a Pick Kézilabda Akadémia, ami szintén az arénába költözik majd. – A kormány 8–9 éve kiemelten támogatja a látványsportokat, az első – nevezzük így – tao-generáció sportolói már nagyon szép sikereket értek el nemzetközi versenyeken. Szegeden kézilabdában a szakmai háttér adott a sikerekhez, azonban az arénával az egyéb feltételek is adottak lesznek az előrelépéshez – mutatott rá a lehetőségekre a Modern városok program szegedi biztosa.

Előző sztori

A szegedi és a szentesi pólócsapat is győzött a kupában

Következő sztori

Vajda Attila újra rajthoz áll

Legutóbbi hasonló cikkek