Kultúra

Interaktív kiállítások és panoráma-kilátó: ilyen lett a megújult Móra Ferenc Múzeum

Interaktív kiállítások és panoráma-kilátó: ilyen lett a megújult Móra Ferenc Múzeum

2020. augusztus 14., péntek
Interaktív kiállítások és panoráma-kilátó: ilyen lett a megújult Móra Ferenc Múzeum

Új, interaktív kiállításokkal és egy panoráma-kilátóval várja az érdeklődőket a pénteken ünnepélyes keretek között megnyílt Móra Ferenc Múzeum.

Botka László polgármester a megnyitón tartott beszédében elmondta, a felújítás 900 millió forintos európai uniós támogatásból, valamint 600 millió forintos önkormányzati forrásból valósult meg. Megemlítette, hogy a kultúrpalota kívülről teljesen úgy néz ki, mint az 1896-os átadásakor, ugyanakkor belülről immáron huszonegyedik századi feltételekkel fogadja a látogatókat, hiszen a projekt részeként új, interaktív kiállítások kaptak helyet, az épület tetején kialakított kilátóból pedig lenyűgöző panoráma nyílik a Tiszára és a városra. Mindemellett a vár és a várkert is látványosabbá vált a fejlesztéssel. A polgármester emlékeztetett, hogy néhány hónapon belül teljes egészében megújul a múzeum előtt található Móra-park is, amelynek a szökőkútja már elkészült. Az ilyenkor szokásos nemzeti színű szalag átvágása helyett a múzeum eredeti kulcsának restaurált változatát vette át Botka László, amit aztán átadott Fogas Ottónak, a kultúrpalota igazgatójának. Az igazgató elmondta, a kiállításokon keresztül igyekeznek átadni a Móra Ferenc Múzeum esszenciáját, amit 20 hónapig nem élvezhettek a szegediek.

Tekintse meg a megnyitóról készült videónkat:

Tekintse meg Sándor Judit fotóit a megnyitóról:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.