Sport

Három győzelmet vár az alsóházban Szabó Zoltán

Három győzelmet vár az alsóházban Szabó Zoltán

2020. augusztus 4., kedd
Három győzelmet vár az alsóházban Szabó Zoltán

A Szegedi Vízilabda Egylet egy győzelemmel és két vereséggel zárta a Benu Magyar kupa második fordulóját hazai környezetben. Szabó Zoltán csapata így az alsóházban folytathatja a küzdelmeket, ahol a vezetőedző reményei szerint három győzelmet arat majd együttese.

Szombaton a telt házas Kaposvár elleni tévés mérkőzésen sikerült megvalósítani az előzetes elképzeléseket és 14–10-es győzelmet aratott a Szeged VE. Vasárnap a csoportfavorit Vasas ellen ugyan 19–7-re alulmaradtak a Tisza-partiak, de Szabó Zoltán vezetőedző több pozitívumot is elkönyvelhetett a mérkőzés során. – Bizonyos szempontból a Vasas-meccs volt a legüdítőbb színfoltja a hétvégének, ugyanis két fiatal játékosunk, Szporny Armand és Tanács Patrik is megszerezte első gólját a felnőttcsapatban – fogalmazott.

Nagyot küzdöttek a Vasas ellen a szegediek (Fotó: Sándor Judit)

A délutáni, Miskolc elleni mérkőzésen már a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. A borsodiak hamar tekintélyes előnyre tettek szert és végül 11–8-ra legyőzték a házigazdát. – Sajnos már az elején eldőlt a meccs. Korán ötgólos hátrányba kerültünk, ezt követően szaladtunk az eredmény után. Nem engedhetünk meg magunknak egyetlen csapat ellen sem hasonló hullámvölgyet – összegzett a tréner. A Szegedi VE csoportja harmadik helyén zárt, ez pedig azt jelenti, hogy hétvégén az alsóházban folytathatja a kupaküzdelmeket. A sorsolás értelmében szombaton a Tatabánya és a Debrecen ellen, míg vasárnap a KSI ellen szállnak vízbe Szabó Zoltán fiai. A szegediek mestere leszögezte, három győzelmet vár csapatától a budapesti fordulóban. – Ha egészséges önbizalommal és elvárással vágunk neki a bajnokságnak, akkor a soron következő ellenfeleinket meg kell vernünk. Nincs mese, azt várom, hogy ezen a hétvégén a csapat azt az arcát mutassa, amellyel három győzelmet tudunk aratni és akkor az utolsó, negyedik fordulóban a 9–12. helyekért játszhatunk – fogalmazta meg elvárásait a szakember.

Sándor Judit képgalériája a Szeged–Vasas mérkőzésről:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.